Magyarországon az internetes apróhirdetésekkel elkövetett csalások a gyakoribbak
Szabó Henrik, az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese szerint Magyarországon a számítógépes bűncselekmények között nem annyira a honlapok feltörése, hanem inkább az apróhirdetésekkel elkövetett csalások a jellemzők.
Szabó Henrik a tanácskozás egyik témájával, a kiberbűnözéssel kapcsolatban az MTI-nek kedden elmondta, a kifejezés az interneten elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Kifejtette, ezek között megkülönböztethetők a hagyományos, vagyon elleni bűncselekmények, például a csalás az aukciós honlapokon vagy apróhirdetéseken keresztül, az adatok jogosulatlan megszerzése internetes oldalak, számítógépes rendszerek feltörésével, illetve az oldalak blokkolása. Bár előfordul, Magyarországon nem túl gyakori a honlapok feltörése - mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy szeptember elején a rendőrség elfogott egy 16 éves fiút, akit azzal gyanúsítottak, hogy a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja, Szabó Henrik azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy a fiú valóban hozzájuk tartozott, valószínűleg csak kihasználta a nemzetközileg ismert csoport hírnevét.
A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, általa személyesen nem ismert társa volt az Anonymous számítógépes hackercsoport magyarországi tagja. A csoport tagjai idén márciusban feltörték az Alkotmánybíróság honlapját és átírták az alaptörvényt, és hasonló bűncselekményeket követtek el más portálok ellen is.
Az Anonymous nemzetközi hackercsoport internetes támadásokat hajt végre világszerte. A hálózat egyik legnagyobb visszhangot kiváltó akciója az idén az volt, hogy - igaz, alig egy percre - feltörték a New York-i tőzsde honlapját is, de "nekimentek" Ukrajnának és olajipari óriáscégeknek is.
Szabó Henrik hangsúlyozta, minden honlappal előfordulhat, hogy feltörik vagy túlterheléses támadást indítanak ellene, erre a weboldalak üzemeltetőinek fokozottan figyelniük kell.
Elmondta, hogy az internet elterjedésével a számítógépes bűncselekmények száma is egyre nő. Az ilyen jellegű bűncselekmények "nem ismerik az országhatárokat", de a fejlettebb, komolyabb számítógépes infrastruktúrát fenntartó országokban általában jóval elterjedtebb a kiberbűnözés - mutatott rá. Megjegyezte, a rendőrségnél évek óta speciális osztály foglalkozik a számítógépes bűncselekményekkel.
Kapcsolódó cikkek
- E-mailen terjedő átverés a Football EB-hez kapcsolódóan
- Kibertér-konferencia: a magánélet nagyobb védelmére van szükség
- A Fehér Ház elismerte, hogy hackertámadás célpontjává vált
- A budapesti kibertér-konferencián való részvételre buzdít a brit külügyminiszter
- A sci-fik által megjósolt kiberhadviselés valósággá vált
- Új trendek a kiberbűnözésben: elévülnek a hagyományos bűnözési formák
- Bankkártya-visszaélések Magyarországon
- Gyerekjáték megfertőzni a hazai vállalati táblagépek és okostelefonok közel felét
- Hackerek tiltakoznak az ugandai melegellenes törvény ellen
- Az iráni minisztériumokat szeptemberben lekapcsolják az internetről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.