Frissíthető lesz a WP8 a Microsoft szerint

Czipperer Dia, 2013. március 4. 14:55

A Microsoft Windows Phone felhasználóknak kedvezett mostani bejeletnésével, ugyanis ígéretet tett arra, hogy frissíthető lesz a Windows Phone 8-as operációs rendszer. Ez nagy előrelépésnek számít,hiszen a korábbi verziók nem voltak frissíthetők.

Sokan rendelkeznek Windows Phone készülékekkel, azon belül is főként a WP7 valamelyik verziójával, azonban ezek már-már elavultnak számítanak a WP8-hoz képest. De nem lehet mit tenni, ugyanis ezek nem frissíthetők.

 

A Microsoft érdekes húzása volt, hogy bár valószínűleg tisztában volt azzal, hogy a rendszer nem frissíthető, mégsem jelezte azt időben a felhasználóknak. Így fordulhatott elő az, hogy egyre többen vásároltak WP7 készülékeket, amelyek néhány hónap múlva már elavultnak számítottak.

 

A cég most ígéretet tett arra, hogy a WP8 frissíthető lesz, amellyel arra akarják ösztönözni az embereket, hogy vegyenek Windows Phone telefonokat, és nem kell megrekedniük ezen a szinten, ugyanis ha előrukkolnak egy új frissítéssel, minden további nélkül naprakésszé tehetik telefonjukat.

 

A tervekről a Microsoft marketingmenedzsere, Greg Sullivan beszélt, aki eléggé homályosan fogalmazott, így lehetséges, hogy a dolgok még változni fognak ez ügyben.

 

Forrás: Unwiredview.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05