9 millió eladott iPhone a kezdőhétvégén

Czipperer Dia, 2013. szeptember 23. 15:01

Az Apple bejelentette, hogy több mint 9 millió iPhone-t adtak el az első hétvégén. Szeptember 20-ától, azaz péntektől lehet hozzájutni az Apple új készülékeihez (5S és 5C modellek), amelyek már az első hétvégén elsöprő sikert arattak.

 

Mintegy három nap alatt több mint 9 millió iPhone készülék talált gazdára a legújabb 5S és 5C modellekből. Ez a szám az elemzői várakozásokat is meghaladta.

 

Korábban azt jósolták, hogy az első hétvége mutatói 5 millió és 7,75 millió között mozoghatnak, ám ezt jócskán túlszárnyalják a valódi eredmények.

 

 

Bár az elemzők a tavalyi tényleges iPhone5 eladások föle becsültek, még ez sem volt elég. Tavaly az Apple az iPhone 5 kezdőhétvégéjén több mint 5 millió készüléket értékesített, most majdnem ennek a dupláját. Bár az is igaz, hogy most két készülék is versengett a felhasználók kegyeiért.

 

Az Apple szinte teljesen kifogyott a készletekből, így ez azt sugallja, magasabbra rúgott volna ez a szám, ha vannak még raktáron telefonok.

 

Az Apple szerint már 200 millió iOS eszközön fut iOS 7, amelynemcsak az új modellekkel, hanem számos korábbi eszközzel is kompatibilis.

 

Forrás: Businessinsider.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05