Intel: kevés magyar dolgozó használhatja saját eszközét a munkahelyén
A magyarországi cégek csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra, a helyzet szinte egész Európában hasonló, szemben például az Egyesült Államokkal, ahol a cégek fele lehetővé teszi ezt.
Az összesen 728 közép-európai cég körében végzett felmérés szerint a vállalatok nem sietik el a BYOD - Bring your own device - "Használd a saját eszközöd" elnevezésű trend követését, mivel szerintük a munkavállalók tulajdonában lévő eszközök többsége még mindig nem felel meg a vállalati IT-biztonsági és felügyeleti követelményeinek. A vállalatok leginkább a céges adatvesztés és az esetleges javítások időtartama miatt aggódnak.
A koncepciót már támogatók mellett a BYOD szemlélet kedvező fogadtatását az Intel elsősorban a lengyelországi (19 százalék) és a csehországi (10 százalék) cégeknél regisztrálta. Ezzel szemben a szlovákiai cégek a legkonzervatívabbak, ahol a megkérdezett IT-menedzserek több mint 82 százaléka nem támogatja és a közeljövőben sem tervezi a saját eszközök alkalmazását.
Magyarországon a megkérdezettek 18 százaléka támogatja a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazását, ám azok aránya, akik mindezt az idén tervezik bevezetni, mindössze 6 százalék volt.
Az Intel közölte: a felmérésben résztvevő IT-vezetők véleménye szerint a BYOD bevezetésének a legnagyobb előnye a számítógép-beszerzési költségek csökkenésében és a munkavállalók nagyobb termelékenységében rejlik. Újabb előny, hogy maguk választhatják ki az eszközöket, illetve a munkavállalók dönthetnek arról is, miképpen egyeztetik össze a munkájukat a magánéletükkel. Ezzel párhuzamosan viszont nagyobb felelősséget várnak el tőlük a munkáltatók.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel felfrissítette a Core i5 és Core i7 mobil CPU sorozatokat
- Az Intel előkészíti a „Haswell Refresh” processzorok bevezetését
- Intel Xeon E5-1400 v2 sorozat és Pentium 1400 v2 beágyazott CPU-k
- Intel bevezette a Xeon E5-2400 v2 sorozatú processzorokat
- Bemutatkozott a HP Z1 G2 AiO munkaállomása
- Az Intel emberi érzékeléshez hasonló képességekkel ruházza fel készülékeit
- Az Intel csökkentette a mobil és asztali mikroprocesszorok árát
- Az Intel megerősítette a Haswell-E részleteit
- Piacon a Haswell alapú G1820 és G1830 Celeron processzorok
- A mobil Bradwell CPU-k néhány részlete
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.