Cisco: az internet átrendezi a világ egyik leghíresebb múzeumát is

forrás: Prím Online, 2014. április 2. 10:24

Az amszterdami Rijksmuseumban a Cisco által kiépített vezeték nélküli hálózat révén új szolgáltatások, például multimédiás tárlatvezetés és részletes információk érhetők el saját mobileszközök segítségével, miközben a technológia jelenléte nem vonja el a figyelmet a kiállított művekről sem. Az új hálózat a látogatók mellett a múzeum dolgozóit is kiszolgálja.

Hollandia 1800-ban alapított nemzeti múzeuma Amszterdam szívében található, és főként a középkortól napjainkig terjedő időszak holland művészetét és történetét mutatja be. 19. századi holland művészek olyan remekműveinek is otthont ad, mint például Rembrandt van Rijn Éjjeli őrjárat vagy Johannes Vermeer Tejet öntő lány című alkotása. Látogatószámát tekintve a Rijksmuseum a világ első 10 művészeti és történeti múzeuma közé tartozik és egyike az ország leggyakrabban látogatott nevezetességeinek.



Az épület tíz éven át tartó, 375 millió euró költségvetésű átalakításának célja a múzeum szinte teljes megújítása és új látogatói csoportok bevonzása volt. A tavaly befejezett, jelentős mértékű átépítést követően egy mindenben a mai kor igényeire válaszoló intézmény nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt. Az épületet, amellett, hogy megtartották eredeti hangulatát, a modern kor követelményeinek megfelelő biztonsági rendszerrel, klímaszabályozással és informatikai infrastruktúrával szerelték fel. Ennek kiéptésére egy európai tendert követően a Rijksmuseum döntése alapján a Cisco és helyi partnere kapott megbízást, mivel ők feleltek meg leginkább a múzeum által támasztott követelményeknek.

„A „Minden a hálón” (Internet of Everything – IoE) trend az eszközök, adatok, folyamatok és emberek összekapcsolására, illetve az ezen kapcsolódások által létrehozott exponenciális értékre épül. Az IoE a megtakarítások, a javuló hatékonyság és a bevételnövekedés révén világszinten 4,6 billió dollár értéket hozhat a közszféra számára a következő évtizedben. Az IoE előnyeinek felismerése tette lehetővé a múzeum vezetése számára is, hogy teljesen új dimenzióval gazdagítsa a látogatói élményt, amely a felhasználók, a folyamatok, az adatok és az eszközök összekapcsolásán alapszik – mondta el Michel Schaalje, a Cisco hollandiai leányvállalatának technológiai igazgatója.

Mik ezek az új szolgáltatások? „A Rijksmuseum az egész világgal szeretné megosztani egymillió darabból álló gyűjteményét, ezért egyre több műtárgyat tesz elérhetővé letöltésre. Emellett multimédiás tárlatvezetéseket biztosít a látogatók számára alkalmazás formájában, amelyek lehetővé teszik, hogy a látogatók saját mobileszközeik segítségével kényelmesen tanulmányozhassák a kiállított tárgyakat és szerezzenek azokról még több információt. Hollandia legnagyobb és legrégebbi művészettörténeti könyvtára, a Cuypers Könyvtár is nagy népszerűségnek örvend a látogatók, diákok és művészettörténészek körében, akik közül jó néhányan a múzeum által rendelkezésükre bocsátott iPadek segítségével fedezik fel és tanulmányozzák a gyűjteményt. A hálózat az épület felügyeletére és a LED-világítás szabályozására is alkalmas. Az újonnan kiállított műtárgyak megfelelő megvilágítása iPaddel, vagy okostelefonnal is szabályozható.



Ezeken túlmenően a hálózati információk segítségével meghatározható a látogatók tartózkodási helye az épületben, így a múzeum személyzete segíthet nekik a tájékozódásban, valamint abban, hogy a javasolt alternatív útvonalakat követve elkerüljék a népszerű műtárgyaknál kialakuló torlódásokat. „A múzeumlátogatók mozgásának nyomon követésével azonosíthatjuk a legforgalmasabb útvonalakat, és a legnépszerűbb műtárgyakat, amelyeknél a legnagyobb torlódások alakulnak ki. Ezek alapján, ha szükséges, módosíthatjuk a kiállítás elrendezését is” – közölte Rob Hendriks, a Rijksmuseum infokommunikációs igazgatója.

„Láthatatlanná kellett tennünk az épületben lévő technológiát, mert nem szerettük volna, ha elvonja a figyelmet a kiállított művekről. Ezért mintegy 150 vezeték nélküli hozzáférési pontot rejtettünk el a padlózat alá és a mennyezet mögé. Ez nem volt könnyű feladat, mert az 1885-ben épült épület tele van falmélyedésekkel, alkóvokkal, sarkokkal, lépcsőkkel, folyosókkal és boltíves mennyezetekkel, nem beszélve a felújítás során kialakított vasbeton padlókról. Ráadásul napi 10-15 ezer látogató számára kell biztosítanunk, hogy a múzeum bármely pontján, csúcsidőben is hozzáférjen a hálózathoz. A Cisco ezt sikeresen megoldotta” – mondta Rob Hendriks.

A Rijksmuseum a nyílt szabványú Cisco Unified Access vezeték nélküli és vezetékes hálózatot használja, amely nemcsak a látogatók vezeték nélküli eszközeit támogatja (BYOD), hanem az IP-telefonos szolgáltatást is. A megoldás a következő összetevőkből áll: 150 vezeték nélküli hozzáférési pont (CleanAir technológiával ellátott Cisco® Aironet 3700 sorozatú hozzáférési pontok), Cisco Identity Services Engine (ISE), Cisco Catalyst 3750 sorozatú kapcsolók, két Cisco ASA 5500-X sorozatú új generációs tűzfal, Cisco Unified Communications rendszer. A hálózatot a Cisco partnere, az Imtech telepítette, és a hálózat felügyeletéről is a cég gondoskodik.

További információ a teljes
esettanulmányban található.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05