Japán háborús bűnösök vallomásai kerülnek az internetre Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 4. 08:51

Japán háborús bűnösök vallomásait kezdték nyilvánosságra hozni csütörtökön Kínában, olyanokét, akiket a második világháború után állítottak katonai bíróság elé és ítéltek el  adta hírül az állami archívumok központi hivatala.

A negyvenöt japán katona kézzel írt vallomása és ezek kínai, illetve angol nyelvű fordításai a hivatal weboldalán lesznek olvashatók - jelentette be Li Minghua, az intézmény helyettes vezetője. Mint mondta, e dokumentumok, amelyekből naponta egyet tesznek fel a világhálóra, vitathatatlan bizonyítékai Japán erőszakos terjeszkedésének, a megszállók által a kínaiak ellen elkövetett szörnyű bűncselekményeknek.

 

 

Az iratok azoknak a pereknek a dokumentációjából származnak, amelyek során bizonyítást nyert, hogy a 45 katona többek közt gyilkosságokban, mérges gázok használatában, nők megerőszakolásában volt bűnös - hangzott el. Az elsőként publikáltak Keiku Szuzuki főparancsnoktól származnak, aki 5470 civil haláláért, százak megerőszakolásáért és vízforrások kolerabaktériummal történő szándékos szennyezéséért volt felelős.

 

A japán miniszterelnök, Abe Sindzó hivatalba kerülése óta semmibe veszi a történelmi igazságot, az emberi lelkiismeretet, a feketét nyíltan fehérnek állítja be, félrevezeti a közvéleményt, tisztára mossa japán gyarmati múltját, az erőszakot - fogalmazott Li újságírók előtt. Hozzátette, hogy Sindzó mindezzel kétségbe vonja a második világháború végeredményét, megkérdőjelezi a háború utáni nemzetközi rendet.


Az állami intézmény magyarázata szerint a második kínai-japán háború kezdetét jelentő 1937. július 7-i (Lugou-hídi) incidens közelgő évfordulója előtt azzal a céllal publikálják a dokumentumokat, hogy emlékeztessenek a történelemre, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. Kínai  és Dél-Korea  nem hagyta szó nélkül, hogy Abe Sindzó és kormányának tagjai felkeresték a második világháború japán főbűnöseinek is emléket állító Jaszukuni szentélyt.

 

Peking válaszul, érezhetően egyfajta bizonyításkényszerből nemzetközi hatású "ismeretterjesztő" hadjáratba kezdett, amit a nem kínai média gyakran "Japán-ellenes propagandaként" értelmez. Ennek része az is, hogy Kína nemrégiben kezdeményezte olyan dokumentumoknak a felvételét az ENSZ UNESCO szervezetének Világemlékezet Listájára, amelyek a 2. világháborúban szexrabszolgaságra ítélt nőkkel kapcsolatosak. Egyes történészek 200 ezerre teszik az 1932 és 1945 között a japán hadsereg bordélyaiba kényszerített nők számát.

 

Kínában az elmúlt napokban különös gyanakvással figyelték és intenzíven kommentálták azt a friss tokiói döntést, miszerint a szigetország pacifista alkotmányának újraértelmezésével engedélyezi haderejének bevetését akár más országok védelmében is. Peking szerint a térség országainak és a nemzetközi közösségnek éberen kell figyelnie a fejleményeket.

Kulcsszavak: Japán Kína internet weboldal

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36