Megfizethető Windows Phone mobil – Lumia 530

Farkas Norman, 2014. július 24. 12:11

A Nokia Microsoft Device Group bemutatta új, belépőszintű okostelefonját, mely arra hivatott, hogy megfizethető áron, a felhasználók népes táborához juttassa el a Windows Phone 8.1 újdonságait. A koncepció jó, de sok felhasználónak szemet szúrhat, hogy a Lumia 530 alig fejlődött elődjéhez képest.

Hivatalosan is lehullt a lepel a Nokia, pontosabban a Microsoft Device Group új, belépőszintű okostelefonjáról, mely a Lumia 530 nevet kapta. A Lumia 525 utódjának tekinthető készülékkel az a szoftveróriás célja, hogy a filléres telefonok között keresgélő felhasználók számára is elérhetővé tegye a Windows Phone 8.1 rendszer újdonságait, s egyúttal elcsavarja a fejüket, hogy ne a kategória konkurens ajánlatai közül válogassanak. Hála a 85 eurós árcédulájának (adók és egyéb illetékek nélkül), ami cirka 26 ezer forintnak felel meg, a Lumia 530 könnyen beválthatja a hozzá fűzött reményeket, feltéve persze, hogy a vásárlók beérik azzal, amit ezért a pénzért kapnak. A készülék ugyanis elég harmatos hardvert tudhat magáénak, nem nyújt lényegesen többet elődjénél, sőt bizonyos szempontokból visszalépést is mutat hozzá képest.

A 119,7 x 62,3 x 11,7 milliméteres, barátságosan lekerekített sarkokkal határolt készülék működéséről egy négymagos, 1,2GHz-es Snapdragon 200 processzor gondoskodik, amit Adreno 302 grafikus gyorsító és 512MB RAM egészít ki. Ez nem is hangzana rosszul ebben az árszegmensben, de némi csalódásra ad okot, hogy a hasonlóan pozícionált Lumia 525-ben 1GB RAM-ot és erősebb, Adreno 305 grafikus chipet találunk. A mobil előlapján egy 4 hüvelykes, 854 x 480 pixel felbontású LCD kijelző terül el, amely a korábbi pletykák dacára nélkülözi a Nokia híres ClearBlack technológiáját, ami a fekete színhűbb megjelenítését szolgálja.

 

Tárhely fronton 4GB belső memóriáról beszélhetünk, amit akár 128GB-os memóriakártyával is felhizlalhatunk a beépített microSD kártyafoglalt jóvoltából. Apropó kártyafoglalat! A mobil egy- illetve kétkártyás kiadásban is elérhető lesz, és mindkét változat rendelkezik 3G támogatással. A készülék cserélhető – és több élénk színben is piacra kerülő – hátlapja alatt egy 1430mAh kapacitású akkumulátor bújik meg, ami a gyártó elmondása szerint akár 22 napos készenléti időt és 2G hálózaton maximum 13 órányi beszélgetési időt tud biztosítani. Ha ez igaz, a Lumia 530-at nem kell majd minden nap a töltőre dugnunk, ahogy a legtöbb okostlefont.

A Lumia 530 nem kapott előlapi kamerát, a hátoldalán viszont akad egy 5 megapixeles fényleső, amiből sajnos kimaradt az autofókusz és segédfénynek is híján van, ezért makró felvételek készítésére és éjszakai bulifotózásra sem ideális, optimális fényviszonyok mellett azonban akár jó képeket is rögzíthet.

 

Ahogy már említettük, szoftveres oldalról a Windows Phone 8.1 rendszer újításai teszik érdekessé a kis Lumiát: megtaláljuk benne többek között az értesítések gyors elérést biztosító Action Centert és az ujjhúzással való gépelést lehetővé tévő Word Flow billentyűzetet is.

 

A Lumia 530 augusztustól világszerte, tehát Magyarországon is elérhető lesz.

 

 

 

A készülékkel együtt az újratölthető The Bang hangszórót is bejelentették a Coloudtól, amely tökéletes a barátokkal való közös zenehallgatásra, hordozható kialakítása pedig lehetővé teszi, hogy a felhasználók több hangszórót összekapcsolva, még hangosabban élvezhessék kedvenc zenéiket. A Lumia 530 okostelefonhoz élénk narancssárga, élénkzöld, stílusos sötétszürke és fehér cserélhető hátlapok lesznek kaphatók. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32