Egy moszkvai színházat barangolhatunk be a Street View-val

forrás: Prím Online, 2015. február 15. 16:10

A Google Street View szolgáltatásával számos helyet bebarangozhatunk, többek között különféle kulturális intézményeken is tehetünk virtuális sétát. Ezúttal egy újabb célponttal bővült a sor: a moszkvai Bolsoj Színházba látogathatnak a résztvevők, ahol online kiállítások is várják az internetezőket.

A moszkvai Nagyszínház – orosz nevén Bolsoj Színház – Oroszország egyik szimbóluma. Látogatók ezrei érkeznek a világ minden szegletéből Moszkvába azért, hogy lássák a méltán ünnepelt orosz balett előadásait és olyan világhírű operákat hallgassanak mint Glinka, Rimszkij-Korszakov, Verdi és Wagner, valamint Mozart és Strauss művei. A Bolsoj Színházban olyan zeneszerzők vezényeltek mint Csajkovszkij és Rachmaninoff, olyan operaénekesek léptek fel mint Saljapin, és Lemesev, valamint olyan balettművészek táncoltak mint Maximova és Vasiliev.

 

A Google Kulturális Intézetének oldalán az internetezők virtuális túrát tehetnek a moszkvai Nagyszínházban, közelebbről is megismerhetik eseménydús történetét, felállhatnak a világ egyik leghíresebb színpadára, és még a zenekari árokba is bepillanthatnak. 

A Bolsoj Színház virtuális bejárásához elég a Google Térkép Street View nézetén vagy a Google Kulturális Intézetének oldalán rákeresni a moszkvai intézményre. Az előtérben látható csempék pontos másolatai a XIX. századi eredetinek. Érdekesség, hogy mind a mai mind az eredeti burkolatot ugyanaz a cég készítette. Az antik lépcsősoron felsétálva az internetezők összehasonlíthatják a mai csempéket a két évszazaddal ezelőtti eredetikkel.
 


A Központi előcsarnokkal (korábbi nevén Fehér előcsarnok) a színház minden vendége találkozik. A Google Kulturális Intézetének oldalán a díszítés legapróbb részleteit is megvizsgálhatják az internetezők: a háromdimenziósnak tűnő festések ún. grisaille technikával készültek, ezért néznek úgy ki, mintha stukkók lennének a falakon.

 

A Bolsoj Színház díszítéséből részletesebb ízelítőt kaphatnak a virtuális látogatók a Nagy és a Kis Birodalmi Előcsarnokban: megnézhetik a fal ornamentikáját, az eredeti XIX. századi paneleket, és a Romanovok monogramját.

 

A színház szíve a nézőtér, ahol mindent beborítanak az aranyozott és a bíbor selyem damaszt felületek, a plafonra nézve pedig látható a híres kristálycsillár és mennyezetfestés is.
 

 

 



A virtuális séta mellett három – összesen 171 tárgyat bemutató – kiállítás is megtekinthető a Google Kulturális Intézetének oldalán. Az internetezők először láthatják a Bolsoj Színház jelmezeit és a Bolsoj Színház Múzeum fotógyűjteményét is megnézhetik, amely a színház életének izgalmas pillanatait mutatják be a XIX-XX. század fordulóján.

 

A moszkvai Nagyszínház virtuális tárlatában egy különálló kiállítás szól a színház rendkívüli művészéről, Fyodor Fedorovsky-ról, akinek a színház számos ismert előadásának látványeleme és kelléke fűződik a nevéhez. A Boris Godunov és A cár felesége című operákban még ma is használják színpadi dekorációit.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09