A vásárlók ragaszkodnak az IT márkákhoz

forrás: Prím Online, 2015. december 22. 16:25

A Xerox legfrissebb, több országra kiterjedő, hatezer ember megkérdezése alapján elkészült reprezentatív felmérése szerint a vásárlók több mint a fele (51%) tökéletesen elégedett azzal, ha a technológiai, szórakoztatóelektronikai és telekommunikációs eszközparkja egyetlen márka termékeiből áll össze.  Ugyanakkor a válaszadók mindössze 37 százaléka gondolja úgy, hogy ez 2025-ben is így lesz.

A kutatásból kiderül, hogy a felhasználók 40 százaléka már vásárolt legalább két azonos márkájú, de különböző technológiai feladatot ellátó eszközt a saját háztartásába. Továbbá közel fele azoknak (43%), akik egy márka mellett tették le a voksukat, elsősorban ugyanazt a kiválasztott márkát keresik akkor is, ha telekommunikációs, vagy szórakoztatóelektronikai termékeket szeretnének vásárolni.


A felmérés készítői vizsgálták a vevői elégedettség szintjeit is. Ebből az derült ki, hogy a technológiai termékek vásárlói a legproblémamentesebb fogyasztók és köztük a legkisebb a lemorzsolódás mértéke. A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy vevői elégedettség a technológiai márkákkal kapcsolatban a legmagasabb (48%). A telekommunikációs és a szórakoztatóelektronikai márkák esetében ez a faktor alacsonyabb. Előbbinél 34 százalékos, utóbbi pedig 41 százalékot ért el a megkérdezettek körében.


„A kutatás eredményei is azt mutatják, amit mi magunk is tapasztalunk a munkánk során, hogy a technológiai márkák szerepe nő az életünkben. Ez a tény arra sarkallhatja a gyártókat, hogy bővítsék a szolgáltatásaikat és még többet nyújtsanak a vásárlóknak annál, mint amennyit eddig biztosítottak.” - hangsúlyozta Jared Kearney, a Xerox technológiai iparért felelős vezetője.


Fontos visszajelzés a márkák forgalmazóinak az is, hogy az új technológiai eszközöket még mindig leginkább boltban szeretik a felhasználók megvenni. A vásárlások több mint a harmada, számszerűen a 35 százaléka, ebben a formában valósul meg, azaz a kiskereskedelmi szektor továbbra is jelentős szereplője, helyszíne a márkák és a fogyasztók közti találkozásoknak.


A perszonalizáció kapcsán a kutatók azt állapították meg, hogy ma már a vásárlók 68 százaléka várja el az alapszintű személyre szabhatóságot a technológia márkáktól akár a kommunikációt, akár a szolgáltatásokat érintően. Viszont ezzel párhuzamosan a cégeknek meg kell küzdeniük azzal a kihívással, hogy az emberek többsége azt szeretné, ha az egyéni igényeik beállításakor a személyi adataikhoz ne férhessenek hozzá, azokat nem kezelhessék a vállalatok. Jelenleg még ötből mindössze egy felhasználó ért egyet azzal, hogy az általa használt márkatermék használatához meg kell adnia a személyes adatait.


Változik a márkák és a fogyasztók közti kapcsolattartás jellege is. A válaszadók közel fele (48%) arról adott visszajelzést, hogy az elmúlt 12 hónapban nem tudtak azon a csatornán érintkezésbe lépni a márkákkal, amelyen szerettek volna. Ennek ellenére továbbra is elsősorban online megoldást kerestek, és digitális csatornákon keresztül próbálták ügyes-bajos dolgaikat elintézni. Mindössze ötből egy ember fordult a tanácsáért, vagy panaszkezelés miatt a call centerekhez.


Ezt látva a Xerox vezető szakembere, Jared Kearney arra figyelmeztet, hogy a vásárlói hűség növekedésével a márkáknak még szorosabbra kellene fűzni a kapcsolatokat az emberekkel és ennek megfelelően a digitális, offline és a call centereken keresztül egyaránt erősíteniük kellene a vevői elégedettséget. A jövő arról szól, hogy az emberek ugyanazt a kiszolgálást, vásárlói élményt kapják meg az online térben is, mint a hagyományosan bejáratott és használt platformokon – jegyezte meg Kearney.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36