Átadták a 6. Fenntarthatósági Sajtódíjat
Immár hatodik alkalommal adták át a Fenntarthatósági Sajtódíjat a budapesti Akvárium Klubban megrendezett 10. Fenntarthatósági Napon.
A Fenntarthatósági Médiaklub és a Magyar Telekom közös pályázatát idén három kategóriában hirdette meg, a nyertesek 300 ezer forintos pénzjutalomban részesülnek. A díjjal olyan újságírók, bloggerek teljesítményét ismerik el, akik munkájukkal ráirányítják a közvélemény figyelmét, az életünket és környezetünket érintő kérdésekre, illetve támogatják a fenntarthatósági szemlélet erősödését a magyar médiában és közéletben egyaránt. Ebben az évben három kategóriában lehetett pályázni: „TV/rádió/ videós tartalom”; „írásos újságcikk (print, online)”, valamint „blog, vlog”.
A videós kategória nyertese Belicza Bea 24.hu-n publikált Egy nyelven sem beszél, mégis három nyelven ért és ír című munkája lett. A riport olyan fiatalokat mutat be, akik nem tudják kifejezni magukat szavakkal és a siketek jelnyelvét sem tudják megtanulni, ezért speciális kommunikációs eszközökre van szükségük. A digitális eszközök teszik lehetővé számukra a kommunikációt, sőt a tanulásban és a munka világában is helyt tudnak állni.
Bordás Veronika National Geographicban megjelent cikke a Magyarország: nemek és igenek címmel az írásos újságcikk (print, online) kategóriában bizonyult a legjobbnak. A cikk a nemek közötti esélyegyenlőség és társadalmi tolerancia jegyében a magyar gender kérdést és a szexuális kisebbségek jogait veszi górcső alá.
A blog/vlog kategória nyertese Melis Dóra: Ahol még a postás sem jár - tíz nap a felhők fölött című írása lett, amely a Rundebella utazóblogon jelent meg. A blogbejegyzés egy minisorozat része, amelyben diplomás remetéket, olyan embereket mutat be a szerző, akik távol a civilizációtól új életbe kezdtek és megtanultak a környezettel harmóniában élve teljesen önellátóan élni.
Csoportkép a díjazottakkal: (balról jobbra): Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom Vállalati Fenntarthatósági Központjának vezetője, Bordás Veronika, Miksztai-Réthey Brigitta Belicza Bea képviseletében, Melis Dóra és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója
Kapcsolódó cikkek
- 5G: Akár ötvenmilliárd összekapcsolt eszköz 2025-re
- A Magyar Telekom 2017. második negyedéves eredményei
- Az irányítási struktúra változásáról döntött a Magyar Telekom Igazgatósága
- A Magyar Telekom átadta az első, európai uniós forrásból fejlesztett új generációs szélessávú hálózatát
- A jövő munkahelyére készíti fel munkatársait a Telekom
- A ma esti kölni Gorillaz koncertet 360 fokos élő streamben közvetíti a Telekom
- A Telekom 5G-s hálózatot épít Zalaegerszegen
- A Magyar Telekom állásfoglalása
- Három aktuális hatósági hír a hírközlési piacról
- Június közepétől az EU országaiban már belföldi árakon barangolhatunk
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.