Tizenhét ismert ember tesz hitet a programozás fontossága mellett

forrás: Prím Online, 2018. június 2. 08:40

A nemrégiben indított „Tanulj meg kódolni!” kampányával a Codecool az embereket igyekszik szemléletváltásra bírni. Az egy-két évtizede még egzotikus hóbortnak tartott otthoni számítástechnika mára teljesen hétköznapivá vált a fejlett társadalmakban, és a további fejlődés az elvárt alapkészségek közé emeli a programozást.

17 személyt kért föl a Codecool programozóiskola társadalmi célú kampánya keretében, hogy meséljenek a kódoláshoz és az információs technológiához való viszonyukról. 17 olyan embert, akinek teljesen más az életútja, mást csinálnak és máshova is tartanak, de mindegyikükben az a közös, hogy az informatikának kulcsszerepe van megélhetésükben, sikereikben.

 

 A www.tanuljmegkodolni.hu weboldalon megtudhatjuk például Harcsa Veronikáról, hogy majdnem lediplomázott műszaki-informatika szakon; fény derül rá, hogy a Bitcoin hazai legismertebb evangelistáját mi indította arra, hogy négy évesen már programokat írjon; a vállalkozások tízezreinek könyveléséért felelős Kulcs-Soft első embere pedig korai lyukkártyás emlékeiről vall. Betekintést nyerhetünk többek között az Allas.hu, a Jófogás, az E.ON Business Services Hungary, a Prezi, a Bridge Budapest vagy a Szallas.hu első emberének informatikával való megismerkedése történetébe is. Saiid az Akkezdet Phiaitól pedig ihletettségében még egy strófát is költött a programozásról.

 

„Nem árt, ha mindenkiben tudatosul, és ezzel a felismeréssel vágunk neki a következő éveknek: a fejlődés az elvárt alapkészségek közé emeli a programozást, és korántsem csak a szűken vett fejlesztői szakmában, hanem a kereskedelemtől a kreatíviparon át a gyártásig minden területen” – magyarázza Boda József, a Codecool programozóiskola alapító-ügyvezetője a mostani kezdeményezésük létjogosultságát.

 

A szakemberek iránti igényt jól jellemzi, hogy bár 4 hónapra vállal garanciát a Codecool az elhelyezkedésre, a legutóbb végzett 54 fő három hónapon belül elkelt. „Az eredmények egyfelől a munkaerőpiaci helyzetet jellemzik, ugyanakkor talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy minket is dicsérnek: alig három év alatt megalapoztuk a privát programozásoktatás intenzív vállfajának elismertségét a foglalkoztatók körében” – kommentálta Boda József az eredményeket.

 

A jövőbeni munkaadók már egyáltalán nem csak informatikai cégek, hanem sok egyéb olyan vállalkozással is megállapodás született a közelmúltban, amelyeknél valamilyen jellegű programozói, fejlesztői, tesztelői feladat merül fel. A frissen képzettek iránti bizalmat nagy mértékben megalapozzák a 12 hónapos elméleti oktatást követő gyakorlati hónapok tapasztalatai is: a munkaadó már ez idő alatt megbizonyosodhat a tanuló képességeiről, és aki ott helyt áll, akár annál a cégnél is elhelyezkedhet. A felvevőpiac igényeit azonban csak megfelelő számú jelentkező esetén van esély kielégíteni, ezért indították a „Tanulj meg kódolni!” kampányt.

 

A kampányvideókban a következő személyek szólalnak meg:

  • Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom korábbi kommunikációs igazgatója
  • Boda József, a Codecool vezetője és társalapítója
  • Debreczeni Barnabás, bitcoin evangelista, a Shinrai alapítója
  • Halácsy Péter, Budapest School, CEO & Prezi társalapító
  • Harcsa Veronika, énekes, dalszerző
  • Kálmán Gergely, Buffered VPN alapító
  • Koncsos Brigitta, az E.ON Business Services ügyvezető igazgatója
  • Kulcsár Tibor, Kulcs-Soft alapító, volt ügyvezető
  • Laufer Tamás, Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke
  • Németh Gergely, Anima Sound System producere és dalszerzője
  • Orosz Györgyi, A Hősök Tere alapítvány társalapítója
  • Palocsay Géza, a jófogás.hu ügyvezetője
  • Pistyur Veronika, a Bridge Budapest egyesület elnöke
  • Pőcze Balázs, a Mito társalapítója, kreatívigazgatója
  • Rácz István, az állás.hu alapító-vezérigazgatója
  • Saiid, rapper, szövegíró - Akkezdet Phiai
  • Szigetvári József, a szallas.hu ügyvezetője

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52