Új vezetőség irányítja a Vezető Informatikusok Szövetségét

Henger Attila, 2019. március 28. 17:40

Új elnököt és alelnököt választott a VISZ közgyűlése, és az elnökségben is voltak személycserék. Takács Tibor korábbi elnök lemondott pozíciójáról, és távozott a szervezetből. Utóda Strausz György. 

Megtartotta éves közgyűlését a legnagyobb hazai vállalatok informatikai vezetőit tömörítő Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), melynek legfontosabb témája a tavalyi beszámoló, valamint az idei költségvetés elfogadásra mellett az új vezetőség megválasztása volt.

 

A közgyűlésen ugyanis bejelentette lemondását Takács Tibor elnök, akit a 2016-ban elhunyt Braun Péter után választott meg a szervezet. Takács Tibor, aki 1997 óta dolgozott különböző vállalatok IT-vezetőjeként – és az Év CIO-ja díjat is elnyerte –, távozott is a szervezetből, mivel karrierjét a KPMG vezető tanácsadójaként folytatja. Szintén lemondott a VISZ-ben betöltött pozíciójáról Bödör László elnökségi tag, aki az OTP Mobil CIO-jaként elsőként nyerte el nyerte el a 35 év alatti CIO-k munkájának elismerésére alapított Braun Péter-díjat.

 

A VISZ közgyűlésének egyik legfontosabb napirendi pontja volt a szervezet tisztségviselőinek megválasztása. A résztvevők tizenegy jelöltből választották meg a szervezet munkáját irányító új csapatot.

 

A VISZ új elnöke Strausz György lett, aki 2016. óta alelnökként segítette Takács Tibor munkáját. Az elismert szakembernek nem lesz új a feladat, mivel 2016-ban közel fél évig megbízott elnökként irányította a szervezet munkáját. Az új elnök a nemzetközi és hazai nagyvállalati környezetet is jól ismeri. Tizenkét évet dolgozik különböző vezetői pozíciókban IT-területen a Shell magyar leányvállalatánál, valamint az anyavállalatnál. Emellett dolgozott IT-vezetőként a Kopint Datorgnál, a BKK-nál, majd több évig felelt régiós CIO-ként a General Motors dél-kelet-európai leányvállalatainak informatikájáért, utána pedig öt éven át a MOL IT-infrastruktúra üzemeltetésért felelős vezetőjeként dolgozott.

 

Alelnökként Fritsch Róbert, a Budapesti Vízművek CIO-ja segíti munkáját. Fritsch Róbert szintén tapasztalt szakember, közel negyedszázada tölt be IT-vezetői pozíciókat. A Fővárosi Vízművek informatikáját 18 éve irányítja, előtte az Aegon Hungarynál dolgozott vezető beosztásban IT-területen. 2016. óta a VISZ elnökségének is tagja.

 

Az elnökség összetétele is változott. A szervezettől távozó Bödör László, valamint az alelnökké választott Fritsch Róbert helyére a közgyűlés Budai-Tüske Gábort, a Groupama Biztosító Zrt. CIO-ját, és Fekete Pétert, az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár informatikai igazgatóját delegálta az elnökségbe, és megerősítette két elnökségi tag, Nagyné Agárdi Györgyi, (Allinaz Hungária) és Knuth Ábel (Scientific Games) pozícióját.

 

Budai-Tüske Gábor korábban a Raiffeisen Bankánál dolgozott IT-infrastruktúraüzemeltetési vezetőként, majd az MKB Banknál IT-operációs vezetőként. 2016-ban igazolt a Groupama Biztosítóhoz. Fekete Péter több mint húsz éve az Electrolux munkatársa.

 

A közgyűlés Kertészné Gérecz Esztert választotta a felügyelő bizottság vezetőjévé.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09