Szeretnél sok pénzt keresni? Legyél blokklánc fejlesztő!

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 13:38

A világ legnagyobb szakmai közösségi hálózatának számító LinkedIn minden évben felméri, hogy melyek azok az állások, amelyeket a cégek egyre nagyobb számban hirdetnek meg. A blokklánc fejlesztő számított 2018-ban az egyik leginkább feltörekvő foglalkozásnak, ugyanis az előző évhez képest 33%-kal több ilyen jellegű hirdetés született – írja a c-programozas.hu.

Az Indeed.com, ami a világ egyik legnagyobb álláshirdető felülete, szintén arról számol be, hogy a blokklánc fejlesztőkért két kézzel kapkodnak a vállalatok. Nem csoda, hogy valósággal vadásszák a hozzáértő szakembereket, ugyanis ez a szakma még szinte gyerekcipőben jár, vagyis nagyon nehéz megfelelő programozókat találni a szabad pozíciókra.

 

Mit is jelent pontosan a blokklánc technológia?

A blokklánc a peer-to-peer fizetési hálózatok egyik meghatározó eleme, amely egy olyan elosztott adatbázis, amely a folyamatosan növekvő tranzakciók nyilvántartását végzi. A hálózatban részt vevő összes számítógép tárolja, tehát módosítása a szereplők többségének beleegyezésével lehetséges. Mindegyik blokk tartalmazza az előző blokk azonosításához szükséges, titkosított hash információt, egy időbélyeget és magát a tranzakciós adatot. Tehát összességében a blokklánc technológia egy adatblokkokból álló digitális lánc. A legtöbb ilyen kriptodeviza blokklánc nyilvános (pl.: Bitcoin), azaz a tranzakciók teljes mértékig visszakövethetőek.

 

 

Érdemes felmondani a jelenlegi munkahelyen, és blokklánc programozónak állni?

Nos, mivel nagyon kevesen vannak, akik valóban értenek ehhez a szakmához, ezért igen nagy a verseny a hozzáértők között, ami persze megemeli a programozói fizetéseket is. Ezen a területen jóval magasabbak a bérek, mint például az átlagos szoftverfejlesztők körében. Amerikában blokklánc fejlesztőként horribilis fizetést lehet zsebre tenni, hiszen évi körülbelül 45 millió forintnak megfelelő összeg üti az ezen a területen dolgozó programozók markát. Svájcban is hasonló a tendencia, hiszen ott is 30-40 millió forintnyi összeget kap évente egy blokklánc fejlesztő. Nagy-Britanniában valamivel alacsonyabb, azonban egyáltalán nem elhanyagolható a 15 és 25 millió forint közötti kereset éves szinten. További előnye a blokklánc fejlesztő munkának, mint a legtöbb ehhez hasonló informatikai szakmának, hogy gyakorlatilag bárhonnan végezhető.

 

Milyen cégeknél lehet elhelyezkedni blokklánc fejlesztőként?

A blokkláncok segítségével nagy hatékonysággal lehet például közösségi média és videómegosztó hálózatokat, termékkövetési rendszereket, okos szerződéseket, és bankok közti számlavezetést programozni. Ezek olyan hasznos felhasználói rendszerek, amelyekre a mai világban egyre nagyobb szükség mutatkozik. Éppen ezért a nagyvállalatok mindent megtesznek, hogy a saját rendszerük legyen a világon a legjobb, és folyamatosan keresik a képzett szakembereket. Íme néhány ismert cég, ahol biztosan el lehet helyezkedni blokklánc fejlesztőként:

  • Microsoft – valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az amerikai technológiai vállalatot, mely a számítógépekkel és számítógépes szoftverekkel foglalkozik. A blokklánc technológiát a Microsoft Azure is használja.
  • Mastercard – a MasterCard Incorporated amerikai pénzügyi vállalat, bankkártyák kiadásával foglalkozik. A cég szintén elkezdte alkalmazni a blokklánc technológiát annak érdekében, hogy javítsa a tranzakciók időzítésének hatékonyságát, csökkentse a tranzakciók költségét, és szembe szálljon a csalásokkal.
  • IBM – egy újabb amerikai székhelyű multinacionális technológiai cég, ahol jelenleg 1500 szakértő vesz részt, több mint 500 blokklánc projektben. Az IBM Blockchain World Wire fizetési hálózata már kilépett a béta állapotból, amely segítségével  gyorsítják majd a nemzetközi kifizetéseket.
  • Fujitsu – az egyik legnagyobb japán IT szolgáltató a világon. Nemrég megbízást kapott arra, hogy a japán bankárszövetség blokklánc platformja számára készítsen átutalási rendszert. A közelmúltban nyitotta meg Blokklánc Innovációs Központját is Brüsszelben.

 

Mind a 4 cég nagy erőkkel keresi a leendő blokklánc fejlesztő programozókat és versenyképes fizetéseket kínálnak. 

 

Hogyan lehet valaki blokklánc fejlesztő?

Sokan azt gondolhatják, hogy ebben az esetben a legprofibb egyetemre kell beiratkozni, és éveket kell tanulni, hogy valakiből blokklánc fejlesztő váljon. Először is nem árt tudni, hogy az úgynevezett Blockchain Technology egy nagyon fiatal ága az informatikának, így még a felsőoktatásokban is maximum csak egy kiegészítő tárgyként taglalják és nem pedig különálló szakot indítanak hozzá.

 

Éppen ezért az autodidakta módon történő tanulás is kitűnően alkalmas lehet hogy valakiből blokklánc programozó legyen. Bár nagyon kevés tudásanyag található még az interneten, főleg magyar nyelvterületen, de első lépésként nem árt a programozás alapjaival tisztában lenni. Hogy melyik programozási nyelv kerül kiválasztásra az szinte teljesen mindegy, ugyanis elsőként magát a programozás módszertanát kell elsajátítani. 

 

A kezdők számára nagyon jó választás lehet a C programozási nyelv, amely lehetőséget ad a hasonló elven működő láncolt listák megismerésére és programozására. Jó hír, hogy könnyen megtanulható és sok ingyenes tananyag áll rendelkezésre az interneten. Egyre több online tanfolyam is elérhető, ahol tapasztalt magántanárok segítik a tanulás folyamatát. Ha ezzel megvagy, akkor már igazán közel állsz a célodhoz. Tudnod kell azonban, hogy a blokklánc technológia folyamatosan fejlődik, így a tanulás nem áll meg, a siker érdekében folyamatosan képezned kell magad.

 

Forrás: C-programozas.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05