„Rákattant” az Apple a magyar startupra

forrás: Prím Online, 2020. november 23. 14:57

Magyar szereplője is volt az Apple teljesen online tartott fejlesztői konferenciájának, az Apple Keynote-nak. A Shapr3D vezetője és az általuk fejlesztett 3D modellező szoftver is szerepelt ugyanis az Apple legfrissebb fejlesztéseinek képességeit demonstráló filmben. A Shapr3D ráadásul már több ízben kapott komoly elismerést a technológiai óriástól.

Az elmúlt két évtized legnagyobb bejelentésével lepte meg a piacot az Apple. A cupertino-i technológiai óriáscég ugyanis új, saját gyártású processzorokat mutatott be. Az egész világ által figyelemmel kísért Apple Keynote rendezvényen egy magyar cég által fejlesztett alkalmazás is reflektorfénybe került. A Shapr3D és az azt fejlesztő vállalkozás alapítója, Csanády István is szerepelt abban a filmben, amelyben bemutatták, mire is képesek az Apple legújabb fejlesztései. „Semmihez sem fogható érzés kiemelt szereplőként részese lenni egy olyan eseménynek, amelyen egy világcég ikonikus bejelentést tesz. Rendkívül megtisztelő volt, hogy az alkalmazásunk, a Shapr3D tizenkét hónap alatt már harmadszor került be az Apple összeállításába. Nem tudok arról, hogy a világon bárki másnak ez sikerült volna!” - büszkélkedik Csanády István.

 

 

Az Apple egyébként kiemelt partnerként tekint a magyar startupra. A 2015 októberétől fejlesztett megoldás megjelenése óta zsinórban háromszor volt az Apple Keynote-on kiemelt applikáció, ami eddig a világon egyetlen más startupnak sem sikerült. Ezen felül a Shapr3D idén díjat nyert az Apple Design Awards megmérettetésen is. Az évenként odaítélt exkluzív nemzetközi elismerés jelentőségét mutatja, hogy az 5-10 díjazottat több mint 4,5 millió (!) Apple eszközön futó alkalmazás közül választotta ki a szigorú szakmai zsűri. A díj elismerés azok számára, akik a legjobb, leginnovatívabb és legkreatívabb módon képesek használni az Apple termékeit, azaz Macintosh eszközöket és az iOS operációs rendszert. 

 

A Shapr3d sikerének titka az általuk fejlesztett, eredetileg iPad Pro-ra készített 3D modellező szoftver. A megoldásnak köszönhetően internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen jellegű munkában. Az applikációval már a világ 192 országában több mint 20 000 fizetős és több százezer ingyenes felhasználó dolgozik, így a Shapr3D eladásai az elmúlt egy évben meghaladták az 1.3 milliárd forintot, amit jövőre ismét triplázni terveznek. 

 

Az Apple Event videója itt található.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32