97%-ban elmaradtak 2020-ban a csapatépítők

forrás: Prím Online, 2021. március 16. 10:59

2020 nem a csapatépítők éve volt. A szokásos év végi csapatépítők több mint 97%-a elmaradt, derült ki az Exit The Room 740 cég megkérdezésével végzett felméréséből.

 

A fő ok természetesen a világjárvány

A kutatásban a meghökkentően magas arány mögötti okokat is keresték. A megkérdezett cégek 48,6%-a a COVID-19 járvány miatt nem tartotta meg csapatépítőjét, 16,2%-uk pedig költségeit akarta csökkenteni a csapatépítők lemondásával. 32,4% ezeken kívül álló okokból nem rendezett team buildinget. (Ezen válaszok között az érdeklődés hiánya, leterheltség, és a szervezéssel kapcsolatos pluszmunka vitte a prímet, ami azt is mutatja, hogy szép számmal vannak olyan vállalkozások, jellemzően a kkv szektorban, ahol a csapatépítők megszervezése amolyan extra feladat, aminkek nincs egyértelmű gazdája.)

 

 

Nagy az érdeklődés az online csapatépítők iránt

A home office-ból is tartható online csapatépítők 2020 előtt szinte ismeretlenek voltak a nagyközönség számára, most azonban a cégek 56,8%-a, szívesen venne igénybe ilyen szolgáltatást, 35,1%-pedig legalábbis megfontolná a lehetőséget.

 

"2020 tavaszán kezdtünk el online szabadulószobát fejleszteni,és megteremteni rá a keresletet Magyarországon is. Ugyan kaptunk pozitív visszajelzéseke t játékosainktól, de az érdeklődés még így is minimális volt. Aztán ősz és a vírus második hulláma egy olyan meglepő fordulatot hozott a történetben, ami felülmúlta legmerészebb álmainkat is. Apple, Google, Amazon, FIFA: ilyen feladóktól érkeztek tömeges megkeresések, majd pozitív értékelések online csapatépítőinkre. A szabadulószobák mindig is népszerű csapatépítő programok voltak, ám azt előzetesen nem gondoltuk volna, hogy az online csapatépítők ekkora érdeklődésre tartanak majd számot. Mostanra több mint 1000 cégnek tartottunk már online csapatépítőt, a világ 50 országából” - mondta Rétfalvi Gábor az Exit The Room tulajdonosa tapasztalataival megerősítve a kutatás eredményét.

 

Forrás: Exittheroom.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36