Mesterséges intelligenciával ismerkedtek a jövő női mérnökei a Telekom székházban

forrás: Prím Online, 2021. október 23. 16:50

A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napján a technológiai pálya különböző szakmáiról tudhattak meg többet az érdeklődő középiskolások. A rendezvényhez kapcsolódva a Magyar Telekom és a T-Systems közel száz diáklányt fogadott székházukban, ahol női vezetői életpályák mellett megismerhették a SNOC, az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működését.

Felmérések szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen Magyarországon, holott a tehetséges szakemberekre számos szektorban óriási szükség van. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, ha a pályaválasztás előtt álló lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki szakirányokat, mint a fiúk. A Nők a Tudományban Egyesület által elindított Lányok Napja kezdeményezés célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban uralkodó trendet, és figyelmüket a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai lehetőségek felé irányítsa. 

 

 

A kezdeményezéshez a Magyar Telekom és a T-Systems is csatlakozott, hiszen azon túl, hogy a vállalat számára fontos a fiatal tehetségek bevonzása, kiemelten figyelnek a sokszínű, diverz csapatok építésére. „Tanulmányok bizonyítják, hogy minél sokszínűbb egy csapat, potenciálisan annál többféle szempont érvényesül a közös munka során. Ez azért különösen fontos, hiszen ügyfeleink, felhasználóink is sokfélék, különböző hátterük, élethelyzetük, igényeik vannak, melyekre akkor tudunk hasznos és jó megoldást szállítani, ha csapatainkban is érvényesül ez a sokféleség. A Lányok Napja kezdeményezésben való részvétellel azt szeretnénk üzenni minden fiatal tehetségnek, hogy lehetőségeik korlátlanok, bátran kísérletezzenek, hogy megtalálják azt az irányt, melyben szakmailag kiteljesedhetnek. A lányoknak pedig abban szeretnénk segítségükre lenni, hogy női vezetői példaképek és izgalmas digitális megoldások által bemutatjuk a technológiai terület szépségeit, sokoldalú lehetőségeit.” – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere megnyitó beszédében.

 

 

A Friedl Zsuzsa után Kovács Krisztina, a T-Systems HR Business Leadje is köszöntötte a megjelenteket, majd kerekasztal-beszélgetés során izgalmas karrierutak, pályaválasztási történetek hangzottak el, Rajki Annamária (TV Tribe Lead, Magyar Telekom), Mihályi Gábor (Customer Support Division Director, T-Systems), Krégl Klementina (Strategic Planning and Operation Maganement CoE Lead, T-Systems), Domby Tímea (Digital Platform Tribe Tech Lead, Magyar Telekom), Zanin Éva (sokszínűségi és esélyegyenlőségi szakértő, Magyar Telekom) és Kalocsai Petra (Kickstart gyakornok) részvételével.

 

 

A beszélgetést kisebb csoportokban szakmai bemutatók követték: a középiskolás lányok megismerkedhettek a legmodernebb technológiákkal, a Telekom SNOC (Service and Network Operations Center) központjával, valamint az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működésével.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09