Egymilliárd euróval estek vissza a globális jogdíjak 2020-ban

forrás: Prím Online, 2021. október 27. 21:10

Kisebb volt a 2020-ban a beszedett jogdíjak globális visszaesése, mint arra számítottunk: 9,9%-os, vagyis több mint egymilliárd eurós volt a csökkenés, amit a 123 országban működő jogkezelők és az általuk képviselt alkotók elszenvedtek. De 2020 őszén még 20, vagy akár 35%-os zuhanást vártak. A visszaesés Európában volt a legnagyobb (16,9% csökkenés); Magyarországon az Artisjus 17,7%-kal kevesebb jogdíjat tudott beszedni, mint 2019-ben.

A rádiós és televíziós felhasználások utáni jogdíjak 4,4%-kal estek vissza, köszönhetően a piac rugalmasságának, az előfizetések megugrásának, a hirdetési bevételek a vártnál kisebb csökkenésének.

 

A digitális bevételek 16,2%-kal emelkedtek, ami a zenehallgatási szokások változása mellett a közös jogkezelők erőfeszítéseinek, új jogosítási szerződéseinek is köszönhető.

 

Az élőzenei jogdíjak 55%-kal, a háttérzenei jogdíjak 35%-kal estek vissza a 2019-es rekordévhez képest. A csökkenés mértéke arányos volt a korlátozások szigorúságával.

 

A globális válság különböző mértékben érintette a különböző szerzőket. Nagyobb csapást szenvedtek el azok, akik elsősorban a helyi közönségnek szóló dalokat írnak, és jobban támaszkodnak az élő- és háttérzenére; kevésbé érintette a járvány azokat, akik a digitális szolgáltatók segítségével nemzetközi közönséget szólítanak meg.

 

Az előrejelzések szerint a 2019-es szintet jó esetben 2022-ben érhetik el a jogdíjak, vagyis a szerzők 2023-ban számíthatnak arra, hogy a jogdíjakból származó jövedelmük visszatér a járvány előtti szintre.

 

A legjobb hír az, hogy a visszaesés csak 9,9%

A CISAC friss jelentésének legjobb híre az, hogy a rossz hír nem olyan rossz, mint arra számítottunk. A szervezet 123 ország 232 közös jogkezelőjét fogja össze, amelyek 2020-ban az előző évinél összesítve 9,9%-kal kevesebb jogdíjat szedtek be a 2019-es rekordévhez képest, ami több mint egymilliárd eurós visszaesés: 10,35 milliárdról 9,32 milliárd euróra.

 

Ez azonban jóval alacsonyabb mértékű visszaesés, mint amit a 2020 októberében megjelent, előző jelentésben előre jelzett a CISAC: akkor éves szinten 20-35%-os csökkentésre számított a szervezet a jogkezelők becslései alapján. (A hazai jogdíjakban a visszaesés 17,7%-os volt.)

 

 

Forrás: CISAC

 

A jogdíjak alakulása a különböző területeken

A vártnál jóval kisebb visszaesés két fő tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt a hagyományosan a legnagyobb bevételi forrásnak számító rádiós és televíziós felhasználások utáni jogdíjak kisebb mértékben csökkentek, mint azt sok elemző várta. Leginkább a hirdetési bevételek visszaesésétől féltek, és ez meg is történt, de a televízióknál mindössze 5%-os mértékben. Jelentősen növekedett viszont a kábelcsatornák és online szolgáltatások előfizetőinek száma. A televíziós felhasználások után beszedett jogdíjak így 2%-kal estek vissza; a rádiós piac jobban megszenvedte a járványt, így a jogdíjak itt 7%-kal csökkentek. Ezek a jogdíjak összesítve 4,4%-kal estek vissza 2020-ban, viszont a teljes bevételek a korábbinál nagyobb részét, 39,7%-át tették ki.

 

A digitális jogdíjak 16,2%-kal emelkedtek 2020-ban. Ez nemcsak a megnövekedett zenefogyasztásnak köszönhető, hanem a közös jogkezelők aktív fellépése is fontos volt. A forrásaikat átcsoportosítva a korábbinál is aktívabbak voltak digitális jogdíjbeszedések területén, és számos új, korábban nem fizető vagy nem létező szolgáltatást jogosítottak, vagyis új bevételi forrásokat nyitottak meg a szerzők számára. Így a jogdíjak ebben a rendkívüli évben immár a második legnagyobb bevételi forrást tették ki (26,2%-os részesedéssel) – bár a CISAC-jelentés megfogalmazása szerint a terület még mindig „alulteljesít”. Napjaink egyik legkomolyabb vitája a zeneiparban éppen arról szól, hogy miért részesednek a szerzők jóval alacsonyabb arányban a stream bevételekből, mint a hangfelvételek jogtulajdonosai. “Ha elfogadjuk, hogy a dal, a műalkotás az az alap, amire a kreatív iparágak épülnek, akkor miért fogadjuk el azt, hogy az alkotó viszont szinte láthatatlan a kereskedelmi értékláncban?” – teszi fel a kérdést a jelentés előszavában a CISAC elnöke, az ABBA együttes alapítója, Björn Ulvaeus. A jogkezelők mindenesetre komoly erőforrásokkal dolgoznak azon, hogy ez a terület még erősebb legyen.

 

Természetesen az élő- és háttérzene területe szenvedte el a legnagyobb visszaesést, 45,2%-osat; az élőzene ezen belül 55%-ot, a háttérzene 35%-ot. A koncertek után a szerzőknek járó jogdíjak ott zuhantak a legnagyobbat, ahol a legszigorúbb korlátozásokat vezették be a járvány visszaszorítására: Kanadában 70,3%-os, Olaszországban 60,8%-os volt a csökkenés.

 

A legnagyobb növekedést a magánmásolási díjak területén lehetett látni: ez a teljes összegből 4,1%-ot kitevő, 74 országban létező jogdíj 46,2%-ot emelkedett, részben a német jogkezelő a területen felmutatott sikereinek köszönhetően.

 

 

Forrás: CISAC

 

Európát, illetve a helyi közönségnek író szerzőket érintette leginkább a járvány

A CISAC összesen öt nagy repertoárt képvisel, amelyek közül a zenei jogdíjak teszik ki a legnagyobb részt (2020-ban 87,8%-ot). Itt 10,7%-os volt a csökkenés, aminél nagyobbat csak a drámai repertoár szenvedett el (44%). Az audiovizuális és irodalmi művek utáni jogdíj stagnált, illetve enyhén nőtt, a vizuális művészetek alkotói viszont komoly, majdnem 20%-os növekedésnek örülhettek.

 

A nagy régiók közül Európát érintette legkomolyabban a járvány a jogdíjak szempontjából: itt 16,9%-kal csökkentek a beszedett összegek. Ugyanakkor még mindig Európa a leghatékonyabb ezen a területen: a globálisan beszedett jogdíjak majdnem feléért, 48,8%-áért felel.

 

A CISAC jelentése felhívja arra a figyelmet, hogy egy ilyen összesített statisztika nem tud mindent megmutatni; a globális adatokból nem látszik, hogy milyen hatással volt a járvány a szervezet által képviselt több mint négymillió alkotó közül az alacsonyabb jövedelmekből élő többségre, akik nagyon nagy részben éppen a legjobban visszaesett az élő- és háttérzenei jogdíjakra támaszkodnak. Ugyanezért nagyobb mértékben érintette a válság azokat, akik elsősorban a helyi közönségnek írnak dalokat; a digitális jogdíjak növekedése inkább a nemzetközileg ismert szerzemények alkotóinak volt kedvező.

 

Előrejelzés: 2022-ig nem térnek vissza a jogdíjak a járvány előtti szintre

A jelentés előrejelzéseket is megfogalmaz a 2021-es jogdíjak alakulására nézve, előre bocsátva, hogy még mindig rengeteg a bizonytalanság.

 

Különösen igaz ez az élőzenére. Ezen a területen 2021 elején az optimisták nagy fellendülést vártak az évre, ám ez nem történt meg. Elmaradt számos, a jogdíjak szempontjából is igen fontos nagy koncert és fesztivál, és a kisebb fellépések nézőszáma is jellemzően redukált volt. Az viszont jó hír, hogy jól látható a közönség igénye arra, hogy mihelyt erre lehetőség lesz, visszatérjenek a nagy rendezvényekre; több iparági szereplő szerint nagyobb az érdeklődés, az előzetes jegyeladás a 2022-re (vagy akár 2024-re) meghirdetett koncertekre, mint valaha volt. Valószínűleg ennek kiegészítéseként az online közvetített koncertek is velünk maradnak, bár az ebből keletkező jogdíjak igen alacsonyak.

 

A háttérzene területén a vendéglátóhelyek várható csődjei, illetve a turizmus még mindig tapasztalható korlátozása sokáig éreztetni fogja a hatását. A rádiós és televíziós piacon a járvány már meglévő trendeket erősített fel, és ezek várhatóan folytatódni is fognak, például a rádiók jelentősége tovább csökkenhet; viszont az előfizetéses videostream oldalak növekedési üteme lassulhat az előrejelzések szerint.

 

Az audio stream területén a fejlett piacokon már évek óta látjuk annak a jeleit, hogy telítődőben van a piac, és új felhasználókat, előfizetőket már leginkább olyan országokban tudnak szerezni a szolgáltatók, ahol csak alacsonyabb előfizetési díjat lehet elkérni az emberektől. Viszont a Spotify 2021-ben több országban megemelte az árait (az előfizetések díja már jó ideje változatlan volt, még az inflációt sem követte); ezt várhatóan más szolgáltatók is meglépik nemsokára.

 

Mindent egybevetve a CISAC jelentése szerint a legtöbb közös jogkezelő csak 2022-re várja, hogy a jogdíjak visszaállnak a járvány előtti, 2019-es szintre. Ez azt jelenti, hogy a szerzőknek 2023-ig a jogdíjból származó jövedelmük visszaesésével kell számolniuk, bár sok jogkezelő a helyzetre reagálva a korábbihoz képest hamarabb vagy gyakrabban utalja át nekik a pénzüket.

Kulcsszavak: jogdíj CISAC

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05