Három budai kerületben is elérhetővé váltak a TIER klímasemleges e-rollerjei

forrás: Prím Online, 2021. november 8. 15:02

Európa vezető mikromibilitási rollermegosztója bevette Budát is, már az I., II. és XII. kerületben is olyan TIER rollerekre pattanhatnak a felhasználók, amelyek akár a hegyvidékre jellemző meredek utakon is képesek felkapaszkodni. A TIER népszerű, klímasemleges elektromos rollerjei szeptemberben a VIII., IX. és XI. kerületben startoltak el, majd rövid időn belül a VI. és VII. kerületben is elérhetővé vált a szolgáltatás. Az újabb bővítéssel már összesen nyolc kerületre terjed ki a működési terület, Buda jelentős részén és a pesti belvárosban egyaránt igénybe vehetők a német társaság elektromos rollerjei.

A helyi önkormányzatokkal történő sikeres egyeztetést követően már az I., II. és XII. kerületben is elérhető a TIER e-rollermegosztó szolgáltatása. A felhasználók már Vízivárosban is közlekedhetnek a TIER elektromos rollerjeivel. A területen ugyan limitált számban parkolhatnak a TIER járművek, azonban szabadon áthaladhatnak a Vár környékét övező területeken. A TIER egy külön, a járművek szabályos parkolásának ellenőrzésére dedikált csapattal is rendelkezik, így az e-rollerezők fennakadások nélkül vehetik igénybe a szolgáltatást.

 

A II. és XII. kerületek szerviz területbe történő becsatolásával immár egy teljes kör megtehető Budapesten a TIER klímasemleges mikromobilitási járműveivel. A pesti oldalról a Petőfi hídon áthaladva, vagy a Margit híd felől megközelítve a budai oldalt, összefüggően körbejárható a főváros a TIER e-rollerek segítségével.

 

 

Az újonnan csatlakozó kerületek azért is jelentenek nagy előrelépést a mikromobilitási törekvések szempontjából, mert ezzel a budai oldal hegyes, lankás utcáin is hatékony és környezetbarát közlekedési lehetőség válik elérhetővé a felhasználók számára. A legmodernebb, újgenerációs “TIER V” elektromos rollerek sokoldalú felhasználásra alkalmas kialakításuknak köszönhetően képesek az emelkedőkön is jó tempóban haladni. A járművek egyedülállóan nagy kerekeiknek, széles lábtartójuknak, a láthatóságot biztosító első, hátsó lámpáiknak és indexeiknek, valamint kettős felfüggesztésüknek köszönhetően minden körülmények között biztonságos közlekedési lehetőséget kínálnak a fővárosiaknak.

 

„Alig több mint egy hónapja indult el a TIER Budapesten, de máris rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy járműveink kiemelkedő felhasználói élményt nyújtanak a budapestiek számára. Örömmel tölt el, hogy a helyi önkormányzatokkal folytatott sikeres egyeztetéseknek köszönhetően immár nyolc kerületben vagyunk jelen, és olyan egyedülálló, hatékony és környezetbarát mikromobilitási szolgáltatást kínálhatunk az emberek részére, amelyek valóban megkönnyítik számukra a mindennapi városi közlekedést. A budai kerületek felé történő bővítéssel már teljes Budapest körbejárható TIER elektromos rollerrel” – mondta Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere.

 

A TIER rollereket a mobilapplikáció letöltése után 250 forintos feloldási díj ellenében percenként 50 forintért vehetik igénybe a felhasználók. A fizetés bankkártyával és a PayPal rendszerén keresztül egyaránt lehetséges.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Két új ZTE mobil érkezett a magyar piacra

A ZTE két, 2024-ben debütáló modellje, a nubia Flip 5G és a nubia Music nemrég megérkezett a magyar piacra is. A ZTE első összehajtható okostelefonja, a nubia Flip 5G, és a zenére hangsúlyt fektető nubia Music már elérhető a magyar vásárlók számára.

2024. december 3. 20:21

A TikTok és a YouTube a tinédzserek első számú mobilos platformja

Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki – egyebek mellett ez derült ki az NMHH friss kutatásából. A fiatal felnőttek digitáliseszköz-használati szokásait vizsgáló reprezentatív tanulmány a megszokott online kérdőíves felmérés mellett szoftveres adatgyűjtéssel, objektív készülékhasználati adatok elemzésével is dolgozott a minél megbízhatóbb eredmények érdekében.

2024. december 3. 18:37

A jövő programozói versenyeztek

A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.

2024. december 3. 16:54

Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.

2024. december 3. 15:10

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40