2100 cég indul idén a Szerethető Munkahelyek Díjért

forrás: Prím Online, 2022. október 17. 15:17

A DreamJobs 6. alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyét, melyre idén több mint 2100 cég jelentkezett. Legnagyobb arányban a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, területek szerint a szoftverfejlesztés, a kommunikáció és marketing, valamint a mérnöki, műszaki oldalról érkezett a legtöbb nevezés. A toborzásban és a munkaerő megtartásában is egyre nagyobb szereppel bíró díjakat 2022. november 17-én adják át egy ingyenes online konferenciával egybekötve.

Az idén 6. alkalommal megrendezett Szerethető Munkahelyek verseny célja, hogy minél többen megismerjék, milyen jó munkahelyek vannak 2022-ben Magyarországon és Romániában. „Hitvallásunk szerint minden munkahely valaki álommunkahelye, a díjjal teret adunk, hogy ezt a cégek meg is mutathassák a nagyvilágnak. Minden vállalat másért szerethető, de az biztos, hogy akár sikeres időszakot él meg, akár nehézségekkel küzd éppen, az összetartás mindenhol alapvető. Ezért is gondoljuk úgy, hogy minden cégnek esélye van arra, hogy elnyerje a Szerethető Munkahely Díjat” – mondta el Pataki Géza, a DreamJobs ügyvezetője. 

 

Rekordszámú nevezés, Romániából is

A díj népszerűségét mutatja, hogy évről évre rekordot dönt a nevezők száma. 2022-ben több mint 2100 cég indult a versenyen, ez csaknem 500 vállalattal több, mint tavaly. Ráadásul sikeres határon túli terjeszkedést mutat, hogy a jelentkezők immár 18%-a romániai cég. Legnagyobb arányban (50,4%) a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, őket követik a micro- (19,3%), a közép- (18,7%) és a nagyvállalatok (11,6%). „Szerencsére a változó körülmények között is számos cég fordít figyelmet arra, hogy szerethető légkört teremtsen a kollégáknak, aminek a következő lépése az, hogy ezt meg is mutassák, ami persze egy kiváló eszköz arra, hogy értékes munkaerőt toborozzanak” – tette hozzá Pataki Géza. A legnagyobb sikerének éli meg a DreamJobs, hogy ekkora arányban vesznek részt a versenyen a kisvállalatok, mivel a Szerethető Munkahelyekhez hasonló díjakért jellemzően a nagyvállalatok szoktak indulni. 

 

A nevezők közül egy terület emelkedik ki, az összes jelentkező egyötöde érkezett a szoftverfejlesztés területéről, ezt követik a kommunikáció és marketing, a mérnöki, műszaki, a pénzügyi és a gyártás profilú vállalatok. Főként budapesti székhelyű cégek szállnak ringbe a szavazatokért, de a top 5 városban található még Debrecen, Szeged, Pécs és Budaörs. 

 

szerethetomunkahelyek.hu

 

Hitelesség és felelősségtudat is jár a díjjal

A versenyen induló cégek számára fontos, hogy nevüket a szerethetőséggel kapcsolják össze, hogy őket külső szemmel is vonzónak találják a munkakeresők. Ezt a gondolatot osztja Máté József, a tavalyi nyertes Vodafone Hungary Employer Branding Expertje is: „Fontos, hogy kívülről is érkezzen visszajelzés a munkáltatói márkánkat illetően. Az elismerés megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk azon elvek és értékek mentén, amiket képviselünk.”

 

A külvilág visszajelzése azért is fontos a szintén díjazott Yettel HR-csapata szerint, mert „így a jelöltjeink tisztább képet kapnak rólunk. A Szerethető Munkahelyek egy remek platform arra, hogy betekintést adjunk abba a kultúrába, amelyben dolgozunk. Lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk magunkat olyan oldalról is, amit egy hagyományos álláskereső portál keretei nem engednek.”

 

A díj employer branding stratégiába illesztéséről Mátrai Lilla a Számlázz.hu marketing managere elmondta, hogy „hiteles, ha egy cég nem csak magáról állítja azt, hogy fontosak a munkatársak és családias a hangulat, hanem ezt független forrásból is visszaigazolják. Manapság a jó szakembereknek nagyon fontos, hogy olyan munkahelyet találjanak, ahol tényleg egyensúlyban tudják tartani a magánéletüket és a munkát, ahol számítanak mint ember és érzik, hogy megbecsülik őket. A pénz mint motiváció egy ponton túl nem működik, ellenben az emberi bánásmód, a partnerként kezelés és az elismerés tudja igazán motiválni a munkatársakat.”

 

Zombori Dénes, a Shoprenter HR vezetője az elismerés utóéletéről elárulta: „azzal, hogy tavaly bezsebeltük a díjat, felelősségtudatot is nyertünk, hiszen a Szerethető Munkahely címmel egy elvárás is megfogalmazódik felénk, melynek illik megfelelni a jövőben. Úgy gondolom, erre nagy szükség is van, mert ez a díj jelzőfényként tud szolgálni még éveken át a legkülönbözőbb döntési helyzetekben.” 

 

230 közönségkedvenc és 15 különdíj keresi gazdáját

Idén 150 magyar KKV és 50 magyar nagyvállalat kap díjat a november elsejéig tartó közönségszavazás alapján. A díjazottak közül a szakmai zsűri HR és Employer Branding kategóriában további 12 különdíjat ad át. Ebben az évben harmadik alkalommal jutalmazza a romániai cégeket a DreamJobs: 30 elismerést és 3 szakmai különdíjat oszt ki a közel 400 romániai nevező között.

 

A díjátadó egy hónap múlva, 2022. november 17-én lesz egy ingyenes, online konferenciával egybekötve, melynek központi témája a digitális megoldások szerepe a munka világában. 

 

Az ingyenes konferencia programja és regisztráció: https://szerethetomunkahelyek.hu/hu/konferencia/2022 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36