Kérem, ne zavarjanak! – saját eszközeink is lehetnek rádiófrekvenciás zavarforrások

forrás: Prím Online, 2023. április 20. 09:59

Egyre több elektronikus berendezés vesz körül bennünket. Ezek mindegyikének lehet olyan – akár nem szándékos – kisugárzása, amely egy másik berendezés számára működési zavart okoz. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a rádiófrekvenciás zavarok vizsgálatával és ezek elhárításával is foglalkozik, a frekvenciasávok zavarmentes használhatósága érdekében.

A rádiófrekvenciás zavar sokféle lehet, leginkább a berendezések meghibásodásából, vagy a nem megfelelő használatából, beállításából eredhet. Sőt, egy eszköz már a gyártását követően is lehet zavarforrás, illetve olyan módon is meghibásodhat, hogy gyakran azt a használója sem veszi észre. Szinte bármilyen elektronikus berendezés okozhat zavart, például egy LED-es fényforrás vagy egy egyszerű izzólámpa is.

 

A zavart okozó berendezések között lehetnek olyanok is, amelyeket ugyan nem az európai piacra gyártottak, de – például internetes vásárlással – mégis bekerülnek országunkba. Az amerikai kontinensről behozott, az ottani előírásoknak megfelelő vezetéknélküli telefonokon túl okozhatnak gondokat a DECT 6.0 rendszerű VoIP-telefonok, kamerás vagy csak hangot továbbító gyerekőr-készülékek, illetve head-setek. Mivel az európai és az amerikai frekvenciafelosztás ezen a területen eltér, a nem európai felhasználásra szánt – CE-jelölés nélküli – berendezések zavarhatják a mobilszolgáltatók bázisállomásait.

 

nmhh.hu

 

A 2.4 GHz‑es és az 5.6 GHz‑es Wi-Fi sávot használó berendezésekre – például a vezetéknélküli térfigyelő kamerákra – vonatkozó frekvenciahasználati szabályozás nem csak régiónként (kontinensenként), hanem akár országonként is eltérő lehet. Ezért fontos az üzembehelyezés során helyesen beállítani a régiót – a legtöbb esetben közvetlenül Magyarország is kiválasztható – ellenkező esetben súlyos zavart is okozhat az adott frekvenciasávot jogszerűen használó szolgáltatás számára.

 

A nem megfelelő jelerősítők (repeaterek) is okozhatnak gondokat, pedig éppen ezek az eszközök javítanák a mobilhálózat elérhetőségét a nem kellően lefedett területeken. Ezért a jogszabályok szerint csak a frekvenciasáv használati jogával rendelkező mobilszolgáltató telepíthet és üzemeltethet ilyen berendezéseket.

 

Gyakori hibajelenség, hogy a távirányítók (kapunyitók, riasztók, mozgásérzékelők és játékok stb.) hatótávolsága jelentősen csökken. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a frekvenciasávot rendszeres időközönként használó másik eszközben (pl. egy időjárás-állomás kültéri egységében) lévő elem merült le, az eszköz „párja” viszont igyekszik felvenni a kapcsolatot a lemerült elemű egységgel, ezáltal folyamatosan használja a frekvenciasávot, elvéve a lehetőséget más eszközöktől.

 

Az NMHH az elmúlt évtizedben ezernél is több zavarforrást tárt fel, és szüntetett meg, hogy a háztartásokban az egyik rádiófrekvenciás jelet használó berendezés ne korlátozza egy másik működését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55