A Széchenyi István Egyetem adott otthont a rádióamatőrök nemzetközi táborának
A világ 27 országából közel 120 fiatal vett részt a győri Széchenyi István Egyetemen augusztus 5. és 12. között megrendezett Fiatal Rádióamatőrök Nyári Táborában (YOTA), melynek célja a rádióamatőr-sport jövőjének biztosítása volt. A program a szakmai fejlődésen túl kiváló alkalmat nyújtott a nemzetközi kapcsolatok építésére és kultúrákon átívelő barátságok kialakítására is. A közösség meghatározó szereplője a Széchenyi-egyetem rádióklubja is, amely fontos szerepet játszik a rádióamatőrök legújabb generációjának kinevelésében.
Életkép a táborból. (Fotók: Florian Zwingl)
A Magyar Rádióamatőr Szövetség tagsága meghaladja a 700 főt, és legfőbb bázisát a rádióklubok jelentik. Közülük azok válnak igazán sikeressé, ahol lelkes és lendületes fiatalok tevékenykednek, amire kiváló példa a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete Honfy József Rádióamatőr Szakosztálya is. „Mi abban próbálunk segíteni tagjainknak, hogy mindenki megtalálja a sportágban azt, ami neki örömet szerez – legyen ez akár a versenyzés vagy a rádióépítés” – mondta Németh Péter, a rádióklub vezetője és egyik alapítója. A klub tevékenysége összefonódik az egyetem SZE-SAT szakkollégiumával, mivel a műholdas modulok építése és a rádiózás szorosan kapcsolódik egymáshoz. A Széchenyi-egyetem klubja országos szinten is kiemelkedő szerepet játszik a rádióamatőrök legújabb generációjának kinevelésében, ezért is adhatott otthont a rádióamatőrök nemzetközi rendezvényének.
Németh Péter, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) Honfy József Rádióamatőr Szakosztályának vezetője és egyik alapítója (Fotó: Dudás Máté)
A Széchenyi István Egyetemen megrendezett Youngsters On the Air (YOTA) idei nyári táborában közel százhúsz 16 és 26 év közti fiatal vett részt, akik 27 országból érkeztek. „A rádióamatőrködést is utolérte az, hogy fiatalok száma csökkenni kezdett a közösségben, ezért tíz évvel ezelőtt a Magyar Rádióamatőr Szövetség mozgalmat indított a nemzetközi szövetség támogatásával a sport jövője és utánpótlása érdekében. A tábor is a népszerűsítést szolgálja. Az oktatás mellett a rendezvény nem titkolt célja a csapatépítés, olyan kötődés kialakítása a fiatalok között, melyben a közös hobbi szeretete összetartja őket az élet minden szakaszában” – osztotta meg gondolatait Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke.
Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke és Varró Tamás, a Magyar Rádióamatőr Szövetség YOTA-koordinátora, a tábor egyik szervezője. (Fotó: Dudás Máté)
A rendezvényen a fiataloknak a szakmai előadásokon és az interaktív feladatokon túl alkalmuk nyílt kötetlen programokon is részt venni, ahol egymás kultúráját is közelebbről megismerhették. A tábor egyik szervezője, Varró Tamás tizedik éve részese a fiatal rádióamatőrök közösségének és a Magyar Rádióamatőr Szövetség YOTA-koordinátoraként a nemzetközi rendezvények lebonyolításáért felel. „Az egyhetes eseményre Dél-Afrikától Szingapúron át Egyiptomig érkeztek lelkes rádióamatőrök, így a tábor széles körű nemzetközi kapcsolatok építésére adott lehetőséget mindenkinek. Mivel az egész sport a kapcsolódásról és a kommunikációról szól, így a fiatalok a rendezvényen túl is gyakran tartják a kapcsolatot a későbbiekben a rádiózás segítségével” – mesélte.
Vilma és Henni Finnországból érkeztek Győrbe a nemzetközi rádióamatőr táborba. (Fotó: Dudás Máté)
A program iránti érdeklődés évek óta töretlen, a legtöbben évről évre visszatérnek, akárcsak Vilma és Henni, akik Finnországból érkeztek Győrbe. Mindketten nemzetközi szervezőként tevékenykednek és már hat éve foglalkoznak rádióamatőrködéssel, ebből három éve nemzetközi szinten is. A fiatalok most először jöttek Magyarországra a rendezvénynek köszönhetően és nagyon jól érezték magukat a Széchenyi-egyetemen. „Az intézmény és környezete egyaránt elnyerte a tetszésünket, az egyetemi létesítmények modernek, csupa kellemes meglepetés ért minket” – mondta el Vilma, aki idén másodjára vett részt szervezőként a YOTA táborában.
Kapcsolódó cikkek
- Visszatérnének a Széchenyi-egyetemre az Audi Development Camp résztvevői
- A Széchenyi-egyetem volt hallgatója az Audi Forma–1-es erőforrás-fejlesztő csapatának a tagja
- Pótfelvételi 2023: a Széchenyi István Egyetemen 68 szakra várják a jelentkezőket
- Rekordszámú elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
- Európa vezető mikroelektronikai vállalatával tartott közös workshopot a Széchenyi István Egyetem
- Kiberbiztonsági és nukleáris jogi képzéseket indít a Széchenyi-egyetem jogtudományi kara
- Győzelemre esélyesek a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai
- Attaséknak mutatta be a ZalaZONE-t a Széchenyi-egyetem
- A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi-egyetemen
- Audi Development Camp: világszerte népszerű a Széchenyi-egyetem és az Audi egyedülálló nyári képzése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.