Több ezer diák vehetett részt a Programozd a jövőd! elnevezésű projektben

MTI Sajtóadatbank, 2023. november 4. 14:39

Többezer diák ismerkedhetett meg az IT világával a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint 10 milliárd forintos projektjében – közölte a program lezárása alkalmából az MTI-vel a KIFÜ pénteken.

Azt írták, a projekt hozzájárul a digitális gazdaság fejlődéséhez és fontos szerepe van abban, hogy egyre több fiatal tanul tovább ezen a területen.

 

programozdajovod.hu

 

A közlemény szerint a projekt felsőfokú informatikai képzéseket bemutató pályaorientációs előadásain az elmúlt 5 év alatt csaknem 250 intézményben 17 500 diák vehetett részt. A szakma alapjaival további húszezer általános iskolás is megismerkedhetett a 380 előadás alkalmával. Az utazó IT turnébusz 101 állomásán pedig 13 000 diák interaktív informatika órán vett részt. A kiemelt programnak köszönhetően sikerült a munkaerőpiaci igényeket és elvárásokat beépíteni a felsőfokú informatikai képzésekbe – írták.

 

A projekt a Széchenyi 2020 programban, a KIFÜ konzorciumvezetésével, a Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem, és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jogutódjaként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) konzorciumában valósult meg, 10,110 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36