Jövő hét végén startol a 39. Telekom Vivicittá
A futás szerelmesei idén is közös mozgással üdvözlik a tavaszt, Budapestet, a versenyszezont, és ezúttal eredményeik is címlapra kerülhetnek. Április 20-án rajtol a 39. Telekom Vivicittá a Margitszigeten. A kétnapos esemény a mozgás öröme mellett ezúttal minden egyes résztvevőről külön-külön is szól, hiszen a mesterséges intelligencia segítségével névre szóló cikk készülhet róluk a magyar sportnapilap internetes felületére, mert a sport mellett mindenkire ráfér egy kis digitális tuning.
2024. április 20-án, szombaton startol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 39. Telekom Vivicittá Budapesten. A programra minden évben egyre többen érkeznek, nemcsak magyar, de számos külföldi futót is megmozgat az esemény. Ezúttal a 20 ezret is meghaladhatja majd a nevezők száma, akik csaknem 1000 településről érkeznek. Az eddigi nevezések alapján 100 országból mintegy 2000 külföldi futó áll majd rajthoz.
„Minden lépésedben ott van az erő!” – a Telekom Vivicittá futóverseny-sorozat rendezvényeinél ez a gondolat mindig is ott húzódott a háttérben, idén pedig az esemény szlogenje is ez lett.
Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára rámutatott: „Az ország egyik legnagyobb rendezvényszervezőjeként a BSI 39 éve bonyolítja le a rangosabbnál rangosabb szabadidősport-sporteseményeket. Idén százezer ember megmozgatása a céljuk. Azonban azt szeretnénk, ha a BSI eseményein évente legalább kétszer ennyi ember mozogna! Természetesen nem vagyunk a BSI üzlettársai, de az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságon azért is dolgozunk, hogy a Sportiroda mellett a többi sportesemény szervező is hasonló növekedést tapasztaljon meg minden évben!”
Hozzátette, ezért is hozták létre a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiát, de mint mondta, azért van mit még tanulniuk a BSI-től, hiszen négy évtized tapasztalatát nem szabad lebecsülni! Hangsúlyozta, nagyon jónak tartják a BSI futónagyköveti rendszerét. Ennek példáján elindulva szeretnék majd, ha a jövőben számtalan iskolában, munkahelyen vagy akár településen is minél több nagykövet lenne, akik népszerűsítik a sportot és a mozgást. Kiemelte, hogy mindenki szövetséges, aki azért dolgozik, hogy Magyarországon minél többen legyenek aktívak és éljenek egészségesen. Révész Máriusz is rajthoz áll a Telekom Vivicittán, megerősítve az aktív életmód és a közösségi sporttevékenységek iránti elkötelezettségét.
A Telekom, mint minden évben, idén is extra bázisállomással készül a futóversenyre, valamint igazi, egyedi különlegességgel a résztvevők számára.
„Amikor arról a célunkról beszélünk, hogy Magyarország digitalizációjának fejlődését segítjük, akkor a nagy fejlesztéseken túl ezen apró hétköznapi dolgokra és lehetőségekre is gondolunk Ez a törekvés maga a tuning, ami a mostani reklámkampányunk fő motívuma is: kis változtatás is elég ahhoz, hogy az élet bármely területén jobbak legyünk. A sport minden területe erről szól, kitartásról és áldozatos apró lépésekből álló munkából, ami meghozza a sikert. Mi pedig saját tuning-eszközeinkkel segítjük, hogy a sportteljesítményhez kapcsolódó sikerélmény még színesebb, még jobb legyen.
Idén is szeretnénk elismerni a nevezők teljesítményét egy, a futásukról készült, személyre szóló ajándékkal, amelyet egy hozzájáruló nyilatkozat elfogadása esetén kaphatnak meg. Minden távon a futás közben készített képek és kinyert sportolói adatok alapján AI által generált cikk készül róluk a Nemzeti Sport weboldalára, melyet, ha szeretnének, bárkivel megoszthatnak.” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette, készülékajánlatokkal is segítik a felkészülést és a versenyzést, valamint kollégáik nevezési díjainak összegével és 3 millió forintos vállalati felajánlásunkkal a korábbi évekhez hasonlóan a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt támogatják, hogy a Suhanj! Fitness továbbra is lehetővé tegye a mozgás örömét a fogyatékkal élő emberek számára. Kiemelte, eddig több száz munkatársuk regisztrált az eseményre, és a kollégák közösségi sportélményére ad lehetőséget az április 20-ára szervezett Telekomos futam is, ahol a kollégák és családtagjaik egy rövidebb távot teljesíthetnek.
„Budapest számára a megtisztelő házigazda szerep mellett azért is fontos ez a rendezvény, mert a Budapest 150 programsorozat keretében tavaly debütáló, 2 városi Telekom Vivicittá túra idén is népszerű: a 8 és 15 kilométeres városi gyaloglás várhatóan 500-nál is több résztvevője Budapest világhíres panorámája és épületei között haladva érinti Budát, Óbudát és Pestet. Mondják: a futás az a sport, amelynek a legszebb stadiont építették. Ez a stadion tavasszal megtelik madárcsicsergéssel, nyíló virágokkal, simogatóan langyos hajnalokkal, korán kelő nappal, ami nekünk is segít, hogy munka előtt húzzunk futócipőt, talán akkor, amikor a gyerekek még alszanak. Tavasszal sok szerelem szövődik, és sokan vannak, akik a sportba szeretnek bele egy életre – ők járnak talán a legjobban, tekintve a testi-lelki rendrakást, amit az edzések végeznek bennünk, és tekintve a csodás sportfesztiválokat, közösségi élményeket, amiket tartogat egy-egy sikeres felkészülés.” – hangsúlyozta Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.
Hozzátette, ilyenkor a szabadban rendezett sportesemények tényleg ellátják a kultúra szerepét: közösséget, értékvilágot teremtenek, amelyekbe nem csak beleszeretni, de amelyekhez hűségesnek maradni is megéri egy életen át.
Az esemény főszervezője, a Budapesti Sportiroda (BSI), arra törekszik, hogy az idei esemény is ugyanolyan színvonalas és izgalmas alkalom legyen, mint a korábbiak. Céljuk, hogy minden résztvevő megtalálja a számára megfelelő kihívást, amelyet maximálisan élvezhet. Kocsis Árpád, a BSI vezetője szerint az előzetes nevezések alapján az idei év résztvevőinek száma rendkívül magasnak ígérkezik.
„A tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye a Vivicittá, várhatóan valamennyivel 20 000 feletti résztvevővel a két nap alatt. Közel 1000 hazai településről érkeztek nevezések, 100 országból mintegy 2000 külföldi futó utazik hozzánk. Ez a szám már jól közelít a COVID előtti nemzetközi résztvevői adatokhoz. A tavaly bemutatkozó, 15 és 8 kilométeres Városi Túrák ismét népszerűek, az előnevezők száma elérte az 500 főt, és a várhatóan szép idő még sokakat késztethet indulásra azok közül is, akiknek nem a futás a kedvenc mozgásformája.” – mondta.
Az idei esemény kulcsgondolata tehát, hogy minden lépésben ott az erő. Aki lépésről- lépésre éri el célját, már tudhatja, milyen sokat számít egy kis tuning, és érdemes egész évben tovább vinni a lendületet. A Telekom ehhez támogatást, digitális jóságokat ad az ügyfeleinek, melyekkel jobbá tehetik az életüket.
Kapcsolódó cikkek
- Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program
- Szoboszlai Dominikkel tuningol a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom együttműködést jelentett be a Netflix-szel
- WI-FI 6E: A jövő hálózata már elérhető a Magyar Telekomnál
- Közösségi térként és podcast szobaként is működő Telekom üzlet nyílt
- Átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen
- A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei
- Digitális tuning 14-99+ éves korig
- Hogy vallana szerelmet a TikTokon Rómeó? A Telekom Kraft AI Bajnokságán akár ez is kiderülhet
- Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.