Így könnyítik meg a lakossági bejelentéseket a magyar nagyvárosok

forrás: Prím Online, 2024. augusztus 27. 13:20

A régiónk négy országában több mint 4000 önkormányzat és szervezet használja azt az intelligens kommunikációs hálózatot, amely többek közt a lakossági bejelentésekre jellemző adminisztrációs útvesztőt egyszerűsíti le jelentősen. A Csehországban lényegében alapértelmezettnek számító megoldás Magyarországon is gyorsan terjed, mostanra a megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen és Baján is használják, emellett Monoron, Szerencsen, Csömörön és számos kisebb településen is segít hatékonyabbá tenni az önkormányzat és az ottlakók közti, kétirányú információáramlást.

Naponta összesen mintegy 200 ezer üzenet fut keresztül a Munipolis rendszerén, amely egyre inkább a közérdekű tájékoztatás elsődleges módjává válik azokon a helyeken, ahol már bevezették. „Ez gyakorlatilag egy közösségi platform, de a jól ismert social media-oldalak hátulütői nélkül. Itt például garantáltan eljutnak a hiteles forrásból származó, fontos hírek, értesítések az érintettekhez, és nem csúsznak lejjebb a hírfolyamban, mire az illető belép a felületre” – avat be a részletekbe Czinger Erik, a cég hazai képviseletének vezetője.

 

A napokban az augusztus 20-i ünneppel kapcsolatos információk, programok generáltak jelentős aktivitást a magyar települések hálózatain, az elmúlt hetekben pedig egyebek mellett a hőségriadókhoz kapcsolódó figyelmeztetések és helyi óvintézkedések híreinek gyors célba juttatása volt az önkormányzatok fókuszában. Ilyen szempontból nagy előnyt jelent, hogy a Munipolis a segítségre jellemzően leginkább rászoruló időseket is nagyobb arányban éri el, mint más kommunikációs alternatívák, hiszen az értesítések nemcsak alkalmazásüzenetben, hanem e-mailen, sms-ben, sőt akár hangüzenetben és telefonon is érkezhetnek.

 

 

A fentiek mellett a hazai városok és községek a teljesség igénye nélkül figyelmeztették már a rendszeren keresztül a lakosaikat (akár kizárólag az érintett utcákban) áramszünetre, csőtörésre, közelgő viharra, balesetre, dugóra, forgalmirend-változásra és útfelújításra, valamint eboltásra, orvosi helyettesítésre, sőt, még házaló csalók jelenlétére is.

 

Czinger Erik hozzáteszi, a Munipolis egyik fő erénye a kétirányúság, amelynek révén a lakosok megkímélhetik magukat a mindenki számára ismerős „bürokratikus kanosszajárástól”, ami nem ritkán a legfőbb gátja a sokakat bosszantó problémák gyors kezelésének. A vezető a rendszer sikertörténetei közt olyan, a helyiek által az önkormányzat felé egyetlen üzenettel, fotóval jelezhető eseteket említett, mint a játszótéren kiálló, veszélyes vascsövek, az úthibák, a közterületi rongálás vagy épp az illegális szemétlerakások, de a mostani időszakban a parlagfű bejelentésében és irtásában is számottevő előrelépést hozott a megoldás idehaza.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az európai közönség számára is debütált az LG legkisebb 4K projektora

Az LG Electronics (LG) a berlini IFA kiállításon mutatta be CineBeam Q (HU710PB) projektorát az európai közönségnek. A CineBeam Q egyedülálló, minimalista kialakításával, kiemelkedő képminőségével és izgalmas funkcióival valódi moziteremmé változtatja a nappalit – vagy éppen azt a helyiséget, amiben elhelyezzük.

2024. szeptember 13. 20:01

Fókuszban az adatközpontok energiafogyasztásának visszafogása

Idén szeptember 15., jövő évtől pedig május 15. a határidő, amikor a legalább 500 kW teljesítményigényű informatikai berendezésekkel rendelkező adatközpontok tulajdonosainak és üzemeltetőiknek nyilatkozniuk kell az energiahatékonyságukról. 

2024. szeptember 13. 18:17

NFC adatokat továbbító Androidos kártevőt fedezett fel az ESET kutatócsoportja

Az ESET kutatói felfedtek egy vadonatúj számítógépes kártevő programmal végrehajtott, úgynevezett crimeware kampányt, amely három cseh bank ügyfeleit vette célba. Az ESET által NGate-nek elnevezett Android alapú kártékony szoftver újszerű módon képes az áldozatok bankkártyáinak adatait a támadók telefonjára továbbítani. A támadók elsődleges célja az volt, hogy ATM-eken keresztül készpénzt vegyenek fel az áldozatok bankszámláiról. Ezt úgy érték el, hogy a fizikai bankkártyák NFC-adatait a támadó készülékére továbbították az NGate malware segítségével. Amennyiben ez a módszer sikertelen volt, a tettesnek még arra is volt egy tartalék terve, hogy az áldozatok számláiról más bankszámlákra utaljon át pénzösszegeket.

2024. szeptember 13. 13:01

Magyarország legjobb munkáltatói között a Yettel

Mit jelent a céges kultúra vagy a munkavállói jóllét, hogyan lehet a jelölteket bevonzani, miként lehet hatékony a munkatársak hosszú távú elköteleződése és hol a helye a fenntarthatóságnak? Többek közt ezeket a szempontokat vizsgálta egy független nemzetközi intézet, a TOP Employer Institute. Az eredmények alapján a Yettel hazánk legjobb munkáltatói közé került – az elismeréssel Magyarországon mindössze 17 cég rendelkezik.

2024. szeptember 13. 11:59

Ismét tévesen klasszifikált több médiaszolgáltató

Újabb két médiatartalom ügyében fordult a joghatósággal rendelkező külföldi társhatóságokhoz az NMHH. A Médiatanács e heti ülésén műsorkvóta-kötelezettséggel kapcsolatban fennálló adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését is vizsgálta.

2024. szeptember 13. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Techóriások özönlöttek a Városligetbe

2024. szeptember 13. 17:00

Belföldön az elmúlt 2 évben megduplázódott a nyári adatforgalom

2024. szeptember 9. 13:10

Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion

2024. augusztus 25. 15:34

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

2024. augusztus 14. 10:27