Még egy per a Microsoft ellen

Hűvös Imre, 2001. október 2. 20:24
Tegnapelőtt a Novell keresetet adott be a Microsoft ellen, amelyben azzal vádolja vetélytársát, hogy valótlan tartalmú hirdetést tett közzé, és a bíróságtól azt követeli, hogy a Microsoft nyilvános eljárásban adjon elégtételt.
Mint ismeretes (még sok Microsoft ellenes peren kívül) már három éve folyik az USA Igazságügyi Minisztériuma és felperes társai által kezdeményezett monopóliumvádas per, amely fellebbezési szakból nemrég került vissza az elsőfokú bírósághoz. A fellebbviteli bíróság megerősítette a monopolista vádakat, de nem találta kellően megalapozottnak a cég feldarabolására hozott ítéletet és eljárási szabálytalanságok miatt új bíró kirendelését kérte.

A folyó per súlyához képest kicsi, de azért jellemző mostani vád tárgya a Novell-felhasználókra irányuló elmúlt havi Microsoft reklámküldemény-kampány. A Novell azzal vádolja a Microsoftot, hogy a küldött gabonapehely-reggeli doboz felirata szerint a Novell NetWare operációs rendszer használhatósági ideje lejár és elavulttá válik. A Novell szerint ez az állítás alkalmas arra, hogy elbizonytalanítsa jelenlegi felhasználóikat és elriassza a potenciális új vevőket.

Mivel a NetWare-nek nincs lejárati ideje – mondják a Novell vezetői – a bíróságnak arra kell köteleznie a Microsoftot, hogy azonnal állítsa le a jelenlegi küldeményeket és egy újabb reklámkampányban igazítsa helyre a valótlan állítást. Ezen kívül anyagi kártérítés megítélését is kéri a kereset.

A Novell elnökhelyettesének nyilatkozata szerint: „Az amerikai vállalatok már régen hozzászokhattak a Microsoft durva üzleti taktikájához, de ezzel a reklámkampánnyal a cég túlment minden megengedhető határon.”

A hír megjelenéséig az általunk idézett CNET News újságírói nem találtak nyilatkozó Microsoft képviselőt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32