Minden jel szerint egyenesben van a Cisco

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. október 4. 19:36
A Cisco Systems vezérigazgatója, John Chambers bejelentette, hogy a vállalat rendkívül egyenletes iramban kapja rendeléseit, és ez a szerinte soha nem látott mértékű informatikai piacszűkülés mellett nagyon jó jel, minden bizonnyal teljesíteni tudják majd a maguk elé kitűzött bevételi célokat.
Chambersszel 31 piaci elemző is egyetért, akik egybehangzóan úgy vélik, hogy a Cisco 2 cent osztalékot fizethet majd részvényenként, bár hozzátették, hogy ez az 1 centes veszteség és a 3 centes nyereség között ingadozhat. 13 szakértő abban is egyetértett, hogy a bevétel 4 milliárd és 4,3 milliárd dollár között mozog majd, valószínűleg 4,16 milliárd dollár lesz. Annak ellenére, hogy az október 31-ével záruló negyedév eredményeit csak november 5-én teszik közzé, a Cisco részvényei magas fogalom mellett szerdán 2,47 dollárral, vagyis több mint 21 százalékkal megerősödtek a tőzsdén. Chambers kiemelte, hogy jóllehet szeptember 11. után kissé megingottak a rendelések, de azóta nincs okuk panaszra. A jelentősen továbbra sem javuló helyzet miatt mindehhez hozzátette, hogy az elkövetkező 12 hónap bizonytalan kimenetele miatt a vállalat a tervek szerint átgondolja pénzügyi célkitűzéseit.
Kulcsszavak: +céginfo Cisco

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32