A Microsoft kérelmét elutasította a legfelsőbb bíróság

Zsigó József, 2001. november 3. 08:29
Ma hirdetette ki ítéletet az amerikai legfelsőbb bíróság, amelyben elutasította a Microsoft kérelmét, hogy semmisítse meg azt a korábbi megállapítást miszerint a szoftveróriás megsértette az antitröszt törvényt.
Mint ismeretes, Thomas Penfield Jackson a Microsoftot vétkesnek találta a versenytársak korlátozásában, monopóliumra való törekvésben és hatalommal való kíméletlen visszaélésben. Ezek miatt úgy ítélkezett, a szoftveróriást két részre kell vágni, hogy a szoftverpiaci versenyhelyzet újra helyreálljon. Jackson riporterek előtt sem titkolta, mennyire elítéli a Microsoft és Bill Gates ténykedését, sőt ez utóbbit közönséges utcai bűnözőhöz hasonlította. A Microsoft fellebbezett, és fellebbezését el is fogadták, mivel Jackson viselkedését etikátlannak tartották. A feldarabolást hatályon kívül helyezték, és Kollar-Kotellyt bízták meg a per folytatásával. Az új bírónő kötelezte a peres feleket a tárgyalás folytatására, ám közben a Microsoft szerette volna elérni, hogy ejtsék a trösztellenes vádat is. Ezt utasította most el a legfelsőbb bíróság minden magyarázat és indoklás nélkül.

Kollar-Kotelly ismét hangsúlyozta a peren kívüli megegyezés fontosságát, ám ha nem sikerül márciusig dűlőre jutni, szankciókat léptet érvénybe a Microsoft ellen – adja hírül a Reuters.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32