A Sun elégedetlen a Microsoft-megállapodással

Jönnek a további perek?

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. november 3. 20:48
A Sun Microsystems bejelentette, hogy elégedetlen a Microsoft elleni antitrösztperben született, John Ashcroft igazságügy-miniszter által "történelmi megállapodásnak" nevezett egyezséggel, és különper indításán gondolkodik.

A Sun úgy érzi, hogy a trösztellenes pert lezárni szándékozó egyezség szövege nem kínál elég biztosítékot a Microsoft-rivális szoftverfejlesztő vállalatoknak.

Mike Morris, a Sun vezető jogásza elmondta, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium javaslata „nemhogy gyenge, de teljességgel hatástalan”. Morris szerint a meghatározások pontatlanok, rengeteg részlet egyszerűen kimaradt a szövegből, sok a kibúvó és a logikátlan esetlegesség.

A Microsoft magatartása péntek óta megváltozott, a vállalat már nem beszél arról, hogy elismeri korábbi jogsértéseit, inkább azt hangoztatják, hogy a cég újfajta felelősséget vállalt fel a megállapodással. A Sun Java programnyelve alapértelmezésben nem része a Windows XP-nek, és tény, hogy a Microsoft feldarabolása teljesen lekerült a napirendről, az úgynevezett szigorítások is inkább puszta megdorgálásként hatnak.

Hogy lesz-e per, vagy nem, azt gazdasági körülmények is befolyásolják, mindenesetre Morris kijelentette, hogy nem rettennek meg a feladattól, ahogy megfogalmazta: ”már megszoktuk, korábban is pereltük őket”.

Olvasóink figyelmébe: a kapcsolódó száz-egynéhány cikk végigvezeti az olvasót a Microsoft-per történetén az 1998-as (!!!) kezdetektől a feldarabolási ítéleten keresztül a megegyezésig.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32