MS-féle egymilliárd dolláros ügy: döntés januárban

Tóth Kristóf, 2001. december 22. 10:15
A Baltimore-i szövetségi bíróság által csütörtökön kiadott határozatban az áll, hogy a Microsoft egymilliárd dolláros iskolatámogatási ügyében idén már nem születik döntés, vagyis leghamarabb a jövő év elején, várhatóan januárban derül ki, hogy végül is engedélyezi-e a bíróság a Microsoft közelmúltban nagy port kavart tervezetét.
J. Frederick Motz szövetségi bíró az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy január 10-ét megelőzően már biztos nem születik döntés arról, hogy a Microsoft számára engedélyezik-e, hogy egy a szegényebb amerikai iskoláknak nyújtott egymilliárd dolláros szoftver, hardver és szolgáltatás "adomány" révén egyszer s mindenkorra letudja az ellene folyamatban lévő immár száznál is több bírósági peres ügyet.

Motz bíró korábban egyébként azt nyilatkozta, hogy legkésőbb december közepéig döntés születik majd az elmúlt hetekben számtalan vita tárgyát képező Microsoft ügyben, azonban a napokban többször is elmondta, hogy a bíróság szeretne még egy kis időt adni a Microsoft, valamint ellenlábasai számára, így azok talán egy minden eddiginél jobb és talán minden fél által elfogadható ajánlattal állnak majd elő.

A Microsot elhíresült egymilliárd dolláros tervezete az elmúlt hónapban már nagyon közel állt a szentesítéshez, azonban az ügyben érintett néhány kaliforniai ügyvéd végül is nem egyezett bele a tervezet ratifikálásába, és arra kérte a Baltimoore-i bíróságot és Motz bírót, hogy a bíróság határozottan utasítsa el a Microsoft javaslatát. A kaliforniai jogi szakértők szerint ugyanis a Microsoft tervezete csak olaj lenne a tűzre, hiszen annak ratifikálása révén még több Microsoft szoftver kerülne abba a piaci szegmensbe, melyben már amúgy is túl nagy részesedéssel rendelkezik a Microsoft.

Motz bíró korábban már számos többnapos meghallgatást tartott az üggyel kapcsolatban és többször is felkérte az érintetteket, hogy vizsgálják felül korábbi álláspontjaikat, azonban a jelek szerint ezen álláspontok az elmúlt napokban-hetekben nem igazán közeledtek egymáshoz. A Microsoft az üggyel kapcsolatban egyébként megegyezett az amerikai kormányzattal és kilenc pereskedő amerikai állammal, azonban a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis kilenc másik állam jogi képviselői úgy vélik, hogy a Microsoft-féle egymilliárd dolláros tervezet teljesen rossz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32