EMI, és BMG zenék a Listen.com szolgáltatásán

Tóth Kristóf, 2002. január 9. 08:22
Az online zenével foglalkozó Listen.com kedden bejelentette, hogy licenszmegállapodást kötött az EMI és BMG vezető lemezkiadókkal, amelynek értelmében a társaság szolgáltatása a két kiadó zenéit is tartalmazni fogja. A BMG és EMI kiadók lépése újabb bizonyíték arra, hogy a lemezkiadók egyre inkább nyitottak a független internetes tartalomszolgáltatókkal való együttműködésre.
A Listen.com még tavaly december elején indította be Rhapsody elnevezésű online zeneszolgáltatását, amelyen ezidáig azonban csak a független kiadók zenéi voltak elérhetőek. A BMG és EMI lemezkiadókkal kötött megállapodás óriási sikert jelent a társaság számára, mivel a független internetes zeneszolgáltatók közül nem soknak van esélye a kiadók támogatásának belátható időn belüli megszerzésére. A Listen.com azonban nem áll meg, és a vezetők elmondása szerint a társaság, ha minden rendben megy, hamarosan újabb kiadókat tudhat maga mögött. "A Listen.com célja egy olyan Rhapsody zeneszolgáltatás megalkotása, amelyen minden zene elérhető" - mondta Sean Ryan, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A nagy lemezkiadók ezidáig elzárkóztak zenéik saját Pressplay, illetve MusicNet zeneszolgáltatásaikkal versengő független szolgáltatóknak való licenszelésétől. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a közelmúltban azonban antitröszt vizsgálatot indított a Pressplay és MusicNet zeneszolgáltatások ellen, így a kiadóknak nem maradt túl sok választásuk.

Az elemzők szerint a Listen.com-hoz hasonló független szolgáltatóknak minden nagy lemezkiadó zenéjére szükségük lesz ahhoz, hogy sikeres szolgáltatást működtethessenek. Az antitröszt vizsgálatok árnyékában a kiadók azonban egyre inkább hajlanak zenéik licenszelésére.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36