A HP megoldást kínál az első generációs DVD+RW tulajdonosoknak

Tóth Kristóf, 2002. április 16. 20:49
A Hewlett-Packard lehetőséget nyújt az első generációs DVD100i meghajtók tulajdonosainak, hogy becseréljék eszközeiket egy újabb, DVD+R szabványt is támogató modellre.
Mint ismeretes, kisebb botrány alakult ki a HP körül, amikor a társaság kijelentette, hogy az első generációs DVD100i típusjelzésű DVD+RW meghajtóihoz nem lesz elérhető olyan frissítés, amely lehetővé tenné a DVD+RW újraírható lemezeknél jóval olcsóbb, egyszer írható DVD+R médiák használatát. A HP képviselői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a társaság hivatalosan nem tett ígéretet a DVD+R támogatás megvalósítására az eszközökhöz, bár a cégen belül korábban valóban felvetődött ennek lehetősége, és ez az információ kiszivároghatott a vásárlókhoz. Mint a DVD+R technológia kifejlesztése közben nyilvánvalóvá vált, a támogatás nem valósító meg firmware frissítéssel az első generációs HP DVD100i DVD+RW meghajtókban.

A felhasználók többé-kevésbé joggal felháborodtak a firmware-frissítés hiányán, ezért a HP úgy döntött, megpróbál mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. A társaság most 99 dollárért becseréli a DVD100i modelleket egy olyan meghajtóra, amely már a DVD+R médiát is támogatja.

Az elemzők úgy vélik, a sokféle, egymással inkompatibilis írható és újraírható DVD-szabvány elterjedése összezavarta a felhasználókat, akik nem merik letenni voksukat egyik szabvány mellett sem. Mindez azt eredményezte, hogy az egyébként nagy jövő előtt álló piaci szegmens nem növekedik a várakozásoknak megfelelően.

A HP bejelentése szerint a DVD100i meghajtóval rendelkező felhasználók május 1. és június 30. között kereshetik fel telefonon a társaság ügyfélszolgálatát, ahol DVD+R/RW kompatibilis cseremeghajtót kérhetnek. A régi meghajtót le kell adni a HP-nek, illetőleg a csere 99 dollárba kerül. Azt egyelőre nem tudni, hogy a HP melyik újabb modellre cseréli a DVD100i eszközöket, de a társaság a napokban pontosabb információt tesz közzé az ügyről weboldalán.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32