A Matáv a hálózatok összekapcsolását szorgalmazza
Liberalizációs törekvések
Ez utóbbi akadályt a szolgáltatók számára előírt összekapcsolási referenciaajánlatok automatikusan elhárítják majd, ám amíg a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) jóváhagyja ezeket az ajánlatokat, addig még hetek, hónapok telhetnek el. A szolgáltatók - köztük a Matáv - a törvényben előírt határidőig, január 22-éig benyújtották hálózat-összeköttetési referenciaajánlatukat, ám első körben egyiket sem fogadta el a HDB. Most tehát a hiányosságok pótlása, az új változatok elkészítése folyik, majd következik a Hírközlési Döntőbizottság újabb értékelése.
A Matáv célja viszont kezdettől fogva az, hogy minél hamarabb megkezdődhessen az igazi verseny. Ezért Magyarország vezető távközlési szolgáltatója úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot azokkal a szolgáltatókkal, amelyek összekapcsolási szerződést kívánnak kötni vele, megkezdi a tárgyalásokat, és a lehető leghamarabb megköti az összekapcsolási szerződéseket. Az azok alapjául szolgáló tervezet összhangban van a Matáv által a HDB-nek benyújtott öszszekapcsolási referenciaajánlattal. Ennek jóváhagyása után természetesen a hatóság által rögzített feltételek érvényesülnek majd, de a kezdeményezett áthidaló megoldással kiküszöbölhető a verseny kiszélesedésének jelenlegi akadálya.
A Matáv már megkezdte az egyeztető tárgyalásokat az alternatív távközlési szolgáltatókkal az összekapcsolási szerződésekről. A Matáv elsőként a Vivendivel állapodott meg hálózataik összekötéséről, erre egy korábban megkötött szerződés módosításával nyílt lehetőség. A Vivendi korábbi koncessziós területeinek mind több előfizetője tárcsázza a Matáv 1515-ös előhívószámát, és egyre növekszik azok száma, akik a Matávtól kérik belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaik kapcsolását.
A Matáv és a PanTel már tavaly júliusban megkötötte első hálózati szerződését. Ez a megállapodás - a két hálózat összekapcsolása révén - azt tette lehetővé, hogy a PanTel internet alapú beszédszolgáltatásának (VoIP) előfizetői elérhessék a Matáv hálózatán át a PanTelt, illetve a PanTel VoIP-előfizetői hívhassák a Matáv-számokat. A két társaság a liberalizáció szellemében együttműködésének bővítéséről állapodott meg április 8-án. A hálózati szerződés módosításával a Matáv és a PanTel hálózatának összekapcsolása a hagyományos telefonszolgáltatásra is kiterjed. A szolgáltatóválasztás összekapcsolásának műszaki megvalósítását követően a Matáv és a PanTel ügyfelei hamarosan dönthetnek, hogy melyik szolgáltató hálózatán bonyolítják le belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaikat.
A Matáv változatlanul a liberalizáció elkötelezettje, ezért arra törekszik, hogy a kölcsönös érdekek szem előtt tartásával minden területen mielőbb megegyezzen valamennyi partnerével. Ennek bizonyítéka, hogy már megkezdte az egyeztető tárgyalásokat az alternatív távközlési szolgáltatókkal az összekapcsolási szerződésekről. Ugyancsak erre utal egy másik területen kinyilvánított szándéka, hiszen az internetes bevételmegosztás kérdéseiről is tovább folytatja a tárgyalásokat az internetszolgáltatókkal.
Kapcsolódó cikkek
- A 3C a PanTel segĂtsĂŠgĂŠvel orszĂĄgos lefedettsĂŠghez jut
- ADSL2: ElsĹkĂŠnt PanTeltĹl
- Pantel: ingyen ADSL ĂŠs aracsony tarifĂĄk vĂĄllalkozĂĄsoknak
- TĂĄvozik Mulder a PanTel ĂŠlĂŠrĹl
- A DT ĂŠs a MatĂĄv felminĹsĂtĂŠsĂŠvel tetĹzĂśtt a szektor adĂłsminĹsĂŠgi javulĂĄsa
- Pantel: Telefon ĂŠs internet kis- ĂŠs kĂśzĂŠpvĂĄllalatok szĂĄmĂĄra
- A HTCC megszerezte a PanTel egĂŠszĂŠt a KPN-tĹl
- Ăj piacon hĂłdĂtanak a mĂŠdia ĂŠs a tĂĄvkĂśzlĂŠs vezetĹ cĂŠgei
- A Matáv bemutatta a "jövő hálózatát"
- A PanTel-hez "hordtĂĄk" eddig a legtĂśbb telefonszĂĄmot