Második generációs Memory Stick

Tóth Kristóf, 2002. június 4. 20:46
Mint ismeretes, a Sony a közelmúltban mindent megtett annak érdekében, hogy a flashmemóriák piacán a Memory Stick az egyik legszélesebb körben elterjedt megoldás legyen, és ez a világ egyik legnagyobb elektronikai cégének lényegében sikerült is. A Sony a Memory Stick révén tehát komoly sikereket ért el, most pedig előállt a Memory Stick egy vadonatúj formátumával, mely elsősorban minden korábbinál kisebb méreteiről ismerszik meg.
Az eredeti Memory Stickről röviden annyit érdemes tudni, hogy egy olyan speciális cserélhető flasmemória kártya, mely nagyjából egy rágógumi méretéhez hasonlítható, vagyis esetében nem valami nagyméretű dologra kell gondolni. A Sony azonban ezzel még mindig nem volt elégedett, ugyanis kifejlesztette a második generációs Memory Sticket, mely a keresztségben a Memory Stick Duo nevet kapta, és amely újdonságként elődjéhez képest alig harmadakkora. Míg az első generációs Memory Stick kártyákat a Sony elsősorban a digitális fényképezőgépek és a hordozható digitális audiolejátszók piacára szánta, addig a cég második generációs flashmemória kártyája méretei révén akár már a legkisebb mobiltelefonokban is alkalmazható lesz, vagyis felhasználási köre lényegében végtelen.

A Sony először 2000-ben tett utalásokat arra, hogy megkezdi a Memory Stick utódjának fejlesztési munkálatait, majd ezt követően némi hallgatás következett, miközben a fejlesztések gőzerővel folytak, a napokban pedig Tokióban már be is jelentették a Memory Stick Duót, mely a Sony ígéretei szerint a kereskedelmi forgalomban idén júliusban debütál majd. A Sony képviselői a bejelentés kapcsán egyébként nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az új generációs Memory Stick kártyákat minden korábbi Memory Stick kompatibilis eszközben használni lehet majd, ugyanis a gyártó a Memory Stick Duóval párhuzamosan piacra dob majd egy speciális adaptert is.

Szakértők szerint a Memory Stick Duo elődjéhez hasonlóan komoly sikerekre számíthat. Az immár négyéves Memory Stick projekt kapcsán a Sony már több mint 250 partnercégre talált, és az újdonság megjelenése révén várhatóan tovább nő ezen partnercégek száma. A legfrissebb eladási mutatók szerint egyébként idén márciusban világszerte töb mint 20 millió darab Memory Stick kártyát adtak el.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32