Új Sony Vaio számítógépek

Tóth Kristóf, 2002. október 2. 08:05
A Sony Electronics képviselői kedden bejelentették a cég őszi újdonságait, mely újdonságok közt többek közt például olyan hordozható számítógépek is megtalálhatók, melyek esetében a DVD-író az alapfelszereltséghez tartozik. A cég munkatársai hat vadonatúj, Vaio típusú számítógépről rántották le a leplet.
A hatból három notebook-modellben egy-egy DVD-RW/CD-RW meghajtó is helyet kapott, ezenkívül pedig elmondható, hogy a Sony az asztali számítógépeit is egyre nagyobb arányban látja el DVD-RW meghajtókkal, illetve saját fejlesztésű vadonatúj DVD-író szoftverével.

A Sony most bejelentett újdonságai közül a Vaio PCG-GRX670, a Vaio PCG-GRX690 és a Vaio PCG-NV200 típusjelzésű hordozható számítógépek tehát már alaphelyzetben rendelkeznek DVD-RW meghajtóval. A Vaio PCG-GRX670 kezdőára 2500 dollár, mely összegért a vásárlók egy 16,1 colos képátlójú LCD kijelzővel, egy 2 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-M processzorral, 512 MB memóriával, 40 GB kapacitású merevlemezzel és 32 MB-os grafikus megoldással rendelkező notebookot vihetnek haza. A termékskálában eggyel feljebb lépve a Vaio PCG-GRX690-es modell található, mely lényegében teljesen megegyezik az imént ismertetett Vaio PCG-GRX760-as modellel, leszámítva, hogy nagyobb, egész pontosan 60 GB kapacitású merevlemezzel rendelkezik. A Vaio PCG-NV200 a szűkebb pénztárcájú felhasználók számára lett kitalálva, ugyanis kezdőára mindössze 1500 dollár. Utóbbi modell jellegzetessége, hogy a vásárlók lényegében kényük-kedvük és pénztárcájuk szerint konfigurálhatják, így például választhatnak, hogy 1,7 GHz-es, vagy esetleg 2 GHz-es Pentium 4-M processzor legyen benne, ehhez hasonlóan pedig a beszerelt memória és a merevlemez mérete is teljesen szabadon meghatározható. Ezenkívül említést kell tennünk arról, hogy a Sony az említett notebookokkal párhuzamosan bejelentett egy kompakt méretekkel rendelkező külső DVD-RW meghajtót is, név szerint a PCGA-DVRW1-et, mely 600 dollárba kerül.

A Sony három új asztali számítógépet is bejelentett, név szerint a Vaio PCG-RZ16Gt, a Vaio PCG-RZ14G-t és a PCV-RX860-t. A 2000 dolláros áron kapható Vaio PCG-RZ16G egy igazi high-end kategóriás modell, melyben többek közt egy 2,66 GHz-es Pentium 4 processzor, 1 GB memória, valamint egy 120 GB-os merevlemez található, az 1700 dolláros kezdő árú Vaio PCG-RZ14G pedig alaphelyzetben egy 2,53 GHz-es Pentium 4 chipet, 512 MB memóriát és egy ugyancsak 120 GB-os winchestert tartalmaz. A belépőszintű modellnek titulált, 1300 dolláros Vaio PCG-RX860-nak sem kell szégyenkeznie, ugyanis alaphelyzetben egy 2,4 GHz-es Pentium 4 processzort, 512 MB memóriát, valamint egy 80 GB-os merevlemezt tartalmaz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32