Az [origo] elégedetlen az MTI hírszolgáltatásával + nem szereti a Hírkereső jellegű oldalakat

Szalay Dániel, 2002. november 6. 21:05
Krecz Tibor, az Axelero Rt. médiaigazgatója erről azután beszélt a cég új budapesti székházában, hogy Straub Elek (Matáv Rt.), Drajkó László (Axelero) és Gróf Imre (Infopark Fejlesztési Rt) felavatta az épületet a Lágymányosi híd melletti "Szilicum völgyben".
Krecz az érdeklődő vendégeknek megmutatta a vállalat egyik emeleti szintjét, ahol az immáron ISO 9001 minősítéssel is rendelkező [origo] portál szerkesztősége is működik. A médiaigazgató, aki egykoron az RTL Klub kereskedelmi televízió hírigazgatója volt, a "bekukkantó reality show" keretében újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elégedetlenek a Magyar Távirati Iroda Rt. hírszolgáltatásával. Példaként említette, hogy az MTI nemrégiben hírt adott egy valójában meg sem történt diplomáciai találkozón elhangzott beszélgetés részleteiről, és ez a hír több mint 2 órán át a hírügynökségi szolgáltató rendszerében volt. Mint mondta, ezért tudatosan arra törekednek az Axelero Rt. által megjelentetett internetes tartalomszolgáltatónál, hogy minél több saját anyaguk legyen. Az [origo] működtetésével kapcsolatosan Krecz elárulta, azt mintegy 70 ember látja el.

A média képviselői az egyébként egyterű, de paravánnal megfelelő módon elválasztott szerkesztőség megtekintése után egy ún. Chatroomba is benézhettek, ahol hamarosan online interjúk készülnek majd.

A rendezvény másik érdekes internetes vonatkozása, hogy a tartalomszolgáltató azt szeretné, ha a Hírkereső és az ehhez hasonló szolgáltatások beszüntetnék, hogy nulla költségből tartalmat szolgáltatnak oly módon, hogy egy számítógépes szoftver automatikusan kigyűjti a portálok híreinek címeit egy weboldalra. Kreczék szerint a jog az eredeti tartalomszolgáltatót védi, így ha a hírkereső jellegű oldalak nem szüntetik be a hírekre való engedély nélküli linkelést, akkor akár jogi lépéseket is tesznek majd. Feltételezésünk szerint az [origo] azt szeretné, ha a linkelésért is jogdíjat kapnának a hírkereső típusú oldalaktól. Ezt egyelőre nem erősítette meg az Axelero.

A hírkereső jellegű oldalak kérdésével a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete is foglalkozik - tette hozzá.

Megkérdeztük Pohly Ferencet, az Axelero Rt. PR-igazgatóját, hogyan lehetséges az technikai értelemben, hogy az [origo]-n lévő tartalomból egy szoftver segítségével automatikusan generál tartalmat a Híkereső. A megoldás az lehet, hogy a -Hírkereső vitatott szoftvere egy konkrét url-t (pl.: http://www.origo.hu/hircentrum/index.html) megnéz, és egy szűrőfeltétel alapján meghatároz bizonyos, a címre jellemző feltételeket, s ez alapján szűri ki a cikkek címeit (a konkrét esetben a cím az, ami karakterek; szám-szám:szám-szám; break; link eleje-link vége).

"A portál érdekeit ez azért sérti, mert a hírkereső elveszi tőlük az olvasó megjelenését a címlapon, a hírcímlapon, elvesz tehát olvasókat értékes oldalakról, továbbá azt a lehetőséget is, hogy a hírek böngészése közben más tartalmakkal is találkozhasson, amit talán megnézne, de így nem is találkozik vele, s nem is nézi meg. A tartalmak keresztpromóciója nagyon fontos dolog egy portál életében, mondhatnánk a portál lényege, ugyanakkor a legbelső oldalakon nyilván nincs erre túl sok lehetőség." - mondta Pohly.

Krecz Tibor, az Axelero Internet Rt. Média üzletágának ügyvezető igazgatója

1988-ban végzett a Szegedi József Attila Állami és Jogtudományi Egyetemen. Tanulmányai kezdete előtt a hollandiai Haarlemben, a VNU-nál lapmenedzseri kurzuson vett részt. 1988-ban Belgiumban, Brüsszelben számos projektet vezetett, és különböző médiumoknak dolgozott. Jogi tanulmányait követőn a Tiszacsegei Mezőgazdasági Kereskedelmi Rt-nél ügyvédbojtárként kezdte pályáját. 1989-től két éven át a Hajdú-Bihari Napló újságírója lett, majd szintén újságíróként az FVD Ausztriai kiadóvállalat közép-európai hírügynökségénél (FVD Hungary) helyezkedett el. 1992-ben kapott megbízást a Figyelő főszerkesztésére. 1997-ben a magyar RTL Klub Hírigazgatója, 2000-től vezérigazgató-helyettese lett. 2000. november 1-től a MATÁVnet Rt., majd 2001. május 2-tól a jogutód, az Axelero Rt. Média igazgatóságának ügyvezető igazgatói posztját tölti be.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32