Csepeli György: Jövőre elindulhat az elektronikus ügyintézés

MTI Sajtóadatbank, 2002. november 28. 09:40
Az informatikai tárca szándékai szerint jövőre elindulhat az elektronikus ügyintézés - mondta Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára az Információs Társadalom Szakmai Napok rendezvényen szerdán Budapesten.
Hozzátette: az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő elektronikus aláírásról ugyan már megszületett a jogszabály, ám az eljárás túlzottan bonyolult, a hitelesítő intézetek nem jöttek létre. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió által előírt 20 alapvető közszolgálat elektronizálásából egy sem valósult meg.

Az államtitkár megerősítette, hogy a tárca a korábbi információs stratégiákból mindent megtart, ami használható és csak a szükséges pontokon változtat. Az információs társadalom kiépítésének akadályai közül Csepeli György kiemelte: a hazai kicsi és bizonytalan piacot, a vásárlóerő hiányát. A stratégiai célok között említette: az átlátható és ellenőrizhető kormányzást, a tudásalapú társadalom kialakítását és a piacélénkítést.

- Fontos feladatnak tekintjük a nemzeti kultúra digitalizálását - mondta leszögezve, hogy ez fontos feltétele a magyar kultúra fennmaradásának az európai kultúrában. Elsődlegesnek nevezte az e-kormányzat létrehozását. Radikális áttörésre Csepeli György szerint a háztartások penetrációban nincs lehetőség. Példaként ismertette: egy év alatt a háztartások hozzáférése 2 százalékkal 8 százalékra nőtt.

A közösségi hozzáférés területén Magyarország nemzetközi összehasonlításban sokkal jobban áll. - A tárca szándéka szerint a hálózatot valamennyi közgyűjteményre, közkönyvtárra kiépítik és lehetőséget teremtenek az egyházközségeknek is a csatlakozásra - mondta.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32