Prim Hírek

Milyen abszurd is volt az értékelése a részvénypiacnak, amikor minden úgynevezett szakértő úgy vélekedett, hogy az AOL Time Warner médiacégek különválasztva többet értek volna, mint az anyacégben együttesen. Ez a “fekete lyuk" hatás az eufória utáni “másnapossággal" magyarázható talán, és ironikusan a negatív tükörképe azoknak az időknek, amikor a 3M cég különválni készülő részlege, a Palm Pilotot marketingelő egység ért többet, mint az egész anyacég, minden leányvállalattal együtt.

Mi ez az árfolyam-emelkedés? Lehet, hogy csak pillanatnyi állapot, de inkább a trend megváltozásának tűnik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy már senki nem akarja kihúzni az AOL-t az AOL Time Warner nevéből, de annyi mindenképp igaz, hogy a részvényesek boldogabbak. Remélhetőleg azok a munkatársak is, akik a sorozatos, nagyszámú elbocsátások ellenére megtarthatták az állásukat.

Újra itt van a nagy csapat

Nem teóriák és részvényelemzők, nem befektetési bankárok és spekulánsok, hanem valódi termékek és értékek létrehozására képes professzionális csapatok versenyeznek a világ legnagyobb és legerőteljesebben versenyorientált piacán. Ha egy csapat elveszti a kredibilitását, a piac szemében az a legrosszabb hír, ami egy céget érhet - rosszabb, mint a kemény gazdasági helyzetben bevallott rossz teljesítmény is.

Éppen ez történt az AOL-lel: Bob Pittman, a csodamenedzser azt hitte, hogy az ő óriás médiabirodalma immúnis a reklámpiac válságára. Hát nem így van, és mivel egy negyedéven át félrevezette a Wall Streetet, mennie kellett. Mert tévedni emberi dolog, de ezután félrevezetni a befektetőket, az nem bocsánatos bűn.

A beígért éves 30%-os profitnövekedés reális volt akkor, amikor az AOL megvette a Time Warnert. Csúcson a virágzó gazdaság, ki gondolná, hogy a növekedési ütemet ne lenne szabad kivetíteni a következő évre.

A gazdaság viszont lelassult. Ha Pittman újraírta volna a terveket, mindenki megértette volna, és talán még mindig ő lenne az első számú menedzser. Nem így történt, talán belpolitikai okokból, hiszen a sokkal nagyobb Time Warner középvezetői gárdája nem vette könnyen az arrogáns, agresszív, "ki, ha nem én" alapon fennhéjázó AOL-esek invázióját, aminek az egyedüli legitimációja volt a csillagászati növekedést biztosító, Pittman-féle “Midasz érintés". A “Warrior culture", ahogy a média elnevezte az AOL félelmet nem ismerő üzletfejlesztő módszereit, amiket Pittman meghonosított, sok ellenséget is szerzett a cégnek, ami akkorra derült ki, amikor a részvényár zuhanni kezdett. Hirtelen előkerültek azok az elbocsátott munkatársak vagy leszerepelt partnerek, akik a panaszáradatukkal elindítottak egy máig is tartó SEC (Securities and Exchange Commission) vizsgálatot.

Amikor a főnők ment, az ő alvezéreinek is megszámláltattak a napjai, ez világos volt mindenki számára. Néhány héttel ezelőtt az utolsó négy Pittman-kedvenc kirúgásával “tiszta lappal" indul megint az online csoport. Valami nagyon érdekes történt az átalakulás közben: az 1995-ös szupercsapat vezére, a régi gárda által istenített Ted Leonsis, aki az AOL Time Warner alelnöke, visszakerült a hatalomba.

Amikor Bob Pittman kiszorította a döntéshozói helyzetből Leonsist még 1998-ban, a filozófiaváltás azzal járt, hogy az AOL csúcsvezetése a reklámbevételekre koncentrált csaknem kizárólagosan, míg a Leonsis által fontosnak tartott "felhasználói élmény" teljesen háttérbe szorult. Ted ahelyett, hogy lemondott volna az alelnöki címéről az AOL Time Warnernél, szép csendben a Washington Capitals hoki- és a Washington Wizards kosárlabdacsapat megvásárlásába és újjáépítésébe fektette az energiáit.

A túlélők türelmességével kivárt néhány évet, és most tálcán tették elébe az új lehetőséget. Mennyire igaz a klasszikus amerikai mondás, mely szerint “Winners never quit and quitters never win", vagyis győztesek soha nem hagynak félbe valamit, illetve akik félbehagynak valamit, azok sosem győznek. Ennek az első számú illusztrációja Ted, aki mellesleg talán az egyedüli online szakember, akiről soha nem lehet rossz szót hallani. Mindenkit levesz a lábáról a joviális, kissé túlsúlyos, folyton mosolygós médiamogul, aki megrendíthetetlen lojalitással áll ki az emberei mellett minden üzleti helyzetben.

Old media vs. new media

Mielőtt eltemetnénk az AOL Time Warnert, merthogy ha valaki rendszeresen olvas újságot itt az Államokban könnyen azt hiheti, hogy halálán van az óriás, nézzünk meg néhány számot, hogy “képben legyünk".

Az AOLTW toronymagasan a legnagyobb média szuperhatalom. A tavalyi $38.2 milliárd mellett nagyon szerény a Disney 25.3 milliárdja, és eltörpül a Murdock-féle NewsCorp 13-ja. A Viacom 23.3 milliárd éves bevétele sokkal szűkebb médiacsatornákon (CBS TV network, rádióállomások, kábeltévé, videó kölcsönzés) jönnek be, míg a Vivendi 25 milliárdja (a közüzemi vízszolgáltatást nem tekintem médiának, az olvasók tisztes engedelmével) egyre kevesebbnek tűnik, ahogy továbbgyűrűznek a Messier-féle összeomlás hullámai.

Ilyen nagyságrendi különbségeket látva felmerül a kérdés, hogy miért is került egész évben olyan gyakran a Washington Post címlapjára az AOLTW, néha mondvacsinált ürüggyel (az egész 49 millió dolláros könyvelési probléma, ami kevesebb, mint a milliárdos éves bevételeknek fél százaléka igencsak filléres ügy).

A magyarázat egyszerű: a régi média teljesíti ki bosszúját az új médián. Mert nemcsak üzleti tényekről és könyvelési hibákról folyik a vita, hanem mélyen gyökerező kulturális problémákról, amik miatt az AOLTW-t hirtelen a vádlottak padjára ültettek. Ennek a bosszúnak az emberi dimenziója nagyon is érthető: amikor az arrogáns, cowboy-csizmás üzletfejlesztők (a legendás David Colburn elit csapata) megjelentek a média üzletek színpadán és egyik napról a másikra milliárdokat kerestek az anyacégnek (és tucat-milliókat maguknak), ezt nagyon nehéz volt lenyelni az évtizedek óta veszteséges vagy éppen hogy néhány fillért kereső Washington Post-féle régi média szakmai közösségeknek.

Nagyon könnyű bűnbakot keresni, amikor egy világvezető cég management-je $1.35 milliárdot téved a pénzügyi előrejelzésében, még ha hozzátesszük a szeptember 11. válsághelyzetet is.

Amikor az AOL “cowboy"-ai megvették a világ legnagyobb médiacéget a Time Warnert, akkor ezzel sokak szerint “kipukkasztották a buborékot", hiszen az internet dollárjaikat régi médiacégbe fektették. Lavinaszerűen, egyre gyorsuló ütemben süllyedt a részvény értéke, az egész szektor piaci értékelését magával rántva. Colburn fiataljai nem csináltak titkot a véleményükből azzal kapcsolatban, hogy mit gondolnak a lassú, tradicionális tömegmédiáról az új világ kapujában. Érdemes talán bemutatni egy letűnt világ szupersztárját, azt a Dave Colburn-t aki örökre beírta magát a legújabb kori aranyásók, az internetes vállalkozók legendáriumába.

A megállíthatatlan cowboy

Dave Colburn Minnesota-ból származott, ahol a lágy akcentusú és nagyon udvarias, többségében skandináv hagyományokat ápoló helyiek közül annyira kiríhatott az agresszív ügyvéd, hogy először a wisconsini jogi fakultáson, majd hamarosan Palo Alto-ban találta magát. Itt is keménységével, precizitásával és egyedülálló stílusával szerzett nevet magának. Az AOL-nél ezek a tulajdonságok nagyon népszerűvé tették azokban az időkben, amikor Colburn diktálhatta a szerződéseket az AOL partnereknek, hiszen azok tudták, hogy a részvénypiac busásan fogja őket megjutalmazni az IPO-juk (initial public offering - piaci bevezetésük) során. Ezért nemcsak százmilliós reklámbevételeket könyvelhetett el Colburn csapata, hanem még részvény-opciókat is kapott a sok AOL partnercégben, ezzel többszörözve meg a profitot. A módszereket, amiket alkalmazott, azóta részletesen kielemezte a média: órákig váratni a sokszor kora reggelre berendelt üzletfeleket, majd gyorsan eléjük dobni a szerződéstervezetet, azzal a címszóval, hogy ha nem tetszenek a feltételek, akkor azt gyorsan mondják meg, mert az üzletfél versenytársa a szomszéd tárgyalóban vár, azért volt a késés. Avagy a lefárasztó módszer, amikor középszintű manager-ek napokon keresztül “dolgozták még" a klienseket, míg végül Colburn megjelent a színen. Stílusára mi sem jellemzőbb, mint a telefonhívás, amit az egyik tárgyalás során kapott: az asszisztense bocsánatot kérve kapcsolta be a hívást, mondván, hogy az a felesége. David beleordított a telefonba, lehülyézte a feleségét, azért mert nem tetszett neki a vacsora menüje, majd a lecsapta a telefont. A tárgyaló partnerek döbbenten néztek egymásra, megdöbbenve a szinte vadállatias stílustól, ami ellen csak keveseknek volt ellenszere azokban az időkben.

Sokak szerint Colburn stílusa annyira brutális volt, hogy munkatársai (köztük professzionális sportolók!) könnyekkel a szemükben jöttek ki rabszolgahajcsár stílusú csapattalálkozókról. A hajtás olyan nagy volt, hogy talán annak is tudható be az, amit az egyik, egyébként szintén ügyvéd beosztottja, Eric Keller követett el (ezzel a mindenható SEC figyelmét is magára vonva). Egyszerű könyvelési módszerrel barterből reklámjövedelmet kreált a kissé túl vállalkozói szellemű Keller, aki ellen büntetőeljárás folyik. Ezzel be is fejeződött az AOL sérthetetlenségének mítosza, egy új világ kezdődött 2001-gyel.

Megáll a szekér

Legendás erővel estek neki a frissen meggazdagodott AOL csúcsmenedzserek az irigységtől igencsak sárguló, régi világbeli Time Warner csapatnak. Hát igen, aki az N’Sinc-et hívja meg a kislánya születésnapjára és más családi eseményekre, aztán később a Dave Matthews Band-et a rivális BMG-től bérelve, amikor a Time Warner Music nem hajlandó segíteni az istállójában tartott rocksztárok szülinapi bumliztatásában az AOL-es újgazdag Dave Colburn otthonában, az kérem ne csodálkozzon azon ha nem túlságosan népszerű azok között, akiknek nincs éppen néhány százezer dollárjuk egy délutáni bulira.

A gondtalan költekezés, ami az AOL mágikus erejének szánt marketingeszköz volt alig egy évvel korábban az mostanra mindennapi konfliktusokat okozó, fájó ponttá változott a Time Warner frissen megvásárolt menedzserjei előtt, hiszen az ő részvényeik és opcióik keservesen szenvedtek az AOL házasság miatt…

Ez a viselkedés nem segítette Robert Pittman programját, aki megpróbálta a tüzet a vízzel egyesíteni, az AOL erőltetett menetelését (évi 200 millió dollárról 2 milliárd dollárra két év alatt) ráerőltetni a konzervatívabb, lassan de biztosan növekedő Time Warner üzleti kultúrára. Az annyit emlegetett szinergiák puszta ígéretek maradtak, mert a Time Warner csoport nem mozdult, hiába vezényelt a gyorsabb tempóhoz szokott COO.

Az egyesülés teljesen leblokkolt, amikor a Wall Street nevetség tárgyává tette a korábban esőcsinálónak kikiáltott, mindenki által irigyelt Pittman-t (aki mellesleg a CEO trón várományosa volt.) Pittman, talán arroganciából, talán rosszul információk, talán egyszerűen túlzott bizalomból az amúgy csodálatos eredményeket produkáló AOL csapat iránt azt jósolta, hogy az AOLTW tartani fogja a korábban, még a recesszió kitörése előtt meghirdetett bevételi célokat.

Wall Street a meglepetéseket szereti a legkevésbé, hiszen az előre nem látott eseményektől romlik a reputációja a befektetési bankoknak: nekik bizony tudni kellene a klienseik nevében, hogy mi várható. Pittman sajnos elvesztette a bizalmat, hiszen a pénzügyi elemzőket nagyságrendekkel vezette félre - akarva akaratlan. (Aminek persze még issza a levét egy darabig, hiszen csúcsmenedzserek rendszeresen adtak el részvényeket, és ha kiderül, hogy az AOL “növekedési motor" tudatosan vezette félre a piacot akkor az SEC (Securities and Exchange Commission) vizsgálata ezt fel fogja tárni.)

Persze a csúcsmenedzserek a részvények szabadesése közben is dollármilliókat kerestek (15 és 100 millió között) , ez sem növelte Pittman hitelességét.

Az áldozatok

A legfontosabb megemlíteni a befektetőket, akik persze a pénzügyi tanácsadókra birkaként hallgatva önként és dalolva hagyták magukat hajtani a vágóhídra. A lecke, amit megtanultak jó drágán: diverzifikálni kell a befektetési portfoliót, nemcsak cégek, hanem szektorok között is, hogy a különböző iparágak és befektetői trendek ciklusai kiegyenlíthessék egymást. A “let’s get rich fast" korszak elmúlt, és remélhetőleg ha a következő ciklus kezdődik valamelyik másik slágeriparral, akkor nem fogják ugyanazok a kisbefektetők ugyanazt a hibát ismét elkövetni. Sajnos a New York-i tőzsde történelme nem ezt mutatja.

Gerald Levin, a bukott CEO, jól kalkulált, amikor “eladta magát" a virginiai cowboy-oknak: tudta, hogy hosszú távon az AOL csodagyerekek kis csapatát felőrli majd a Time Warner középmenedzserek évtizedek hosszú során kialakított bizánci stílusú belső politizálása. A tévedést ott követte el, amikor azt feltételezte, hogy a részvénypiac tovább folytatja majd töretlen emelkedését. Ebben a tévedésében nem volt egyedül, viszont ez nem vigasz a befektetőknek, mennie kellett a harcedzett intrikusnak, 2001 decemberében. Sokak szerint Steve Case-nek is mennie kellett volna, hiszen ők ketten hozták össze az üzletet, aminek során az AOL megvette a Time Warner-t. Persze az AOL részvényesek szempontjából Steve igencsak jót tett velük, hiszen a részvény sohasem került például a Yahoo részvények határára, az összeomlás sosem fenyegette.

A sors iróniája hogy Ted Turner, aki éveken keresztül harcolt Gerald Levin ellen mivel sérelmesnek érezte, hogy kihagyták fontos stratégiai döntések meghozásából, azután, hogy a CNN-t eladta a Time Warnernek, végre elérkezettnek látta az időt, hogy megadja a kegyelemdöfést Levin-nek.

A második személyáldozat Pittman, akit az első pofon akkor ért, amikor Dick Parsons, a klasszikus média menedzser kapta az anyacég CEO-ja kinevezést, amit pedig Bob már elkönyvelt magának egy evvel azelőtt. Parsons mindenben Pittman ellentétje: pénzügyekben szakértő, könyvelő stílusú szakember, aki még a nagyhatalmú, az elnökségre is pályázó Nelson Rockefeller indított el a pályán. Bob Pittman disc jockey-ként kezdte, majd az MTV megalapításával folytatta klasszikusnak nem nevezhető pályafutását (az egyetemet sem volt ideje befejezni annyira feszült benne a tetterő.) Parsons dolga, hogy a Time Warner birodalom feudális stílusú alvezérei együttműködjenek, kompromisszumokat kössenek és reális célok felállításával visszaállítsák a tőzsde bizalmát.

2001 júliusában pedig kiszorították a csodagyereket, lemondatták, hogy nem sokkal ezután Jonathan Miller-t, egy munkatársai és üzlettársai által kedvelt, ego-túltengésben nem szenvedő menedzsertt hozzanak be “kívülről", a másod-harmadhegedűs szerepet játszó USA Interactive-ból az AOL zászlóshajó CEO-jának. Kinevezése a csúcsszintű átszervezés része, aminek során egy sokat próbált Time Warner executive, Don Logan került annak a Time Warner vállalatcsoportnak az élére, ahová “leminősítették" a bevételei alapján gyengélkedő AOL-t.

A százszámra megjelent cikkek a görög “hubrisz" szót emlegették a Pittman-nal kapcsolatban. Az a sztár üzletember, aki ennyire megértette a Wall Street működését hihetetlen módon követett el ökörhibákat, amikkel szemben értetlenül áll a szakmai közvélemény. Máig sem értem hogyan hihette azt Bob, hogy az általános recessziónak egyetlen cégre nem lesz hatása, a reklámbevételektől annyira függő AOL Time Warnerre…

Októberre befejeződött a második vonal tisztogatása is, és mára egyetlen nyitott személyi kérdés maradt napirenden: az alapító Steve Case sorsa. A közvélemény és a média szerint az ő sorsát a board ahhoz köti, hogy milyen gyorsan sikerül az online divíziót talpra állítani a belső harcok és vízió nélküli vezetés instabilitásából. Nem könnyű feladat, de a régi gárda, főleg Ted Leonsis segítségével, lehetséges, és a Wall Street egyre optimistább. Vért akartak, vért kaptak, fejek hullottak, és mostanra készen állnak egy új lap megnyitására. Éppen időben a reklámpiac erőre kapásához: abban a pillanatban, hogy a fogyasztói márkák újra beindítják reklámgépezetüket, a reklámjövedelmek megsokszorozódnak majd az óriási AOL Time Warner birodalomban, és ha ez az újrakezdés bevallottan Steve Case-nek is lesz köszönhető, akkor még nagyon sokáig élvezheti a Chairman szerepet a vízionárius marketing szakember. Persze ha késik a recesszió vége, akkor nem lesz happy ending - je élete legnagyobb üzletének, de addig úgy tűnik, hogy nagy energiákkal dolgozik a megújuláson Miller-rel és Leonsis-szal.

A döntő szót úgy tűnik Ted Turner, a CNN alapító, aki az AOL Time Warner legnagyobb részvényese fogja kimondani. Turner nem tartozik a legkiszámíthatóbb pókerjátékosok közé, és az sem segíti, hogy a vagyona egyre csökken (ironikusan nem annyira az AOL Time Warner részvények lassú növekedése, hanem a bivalyhús árának a tragikus zuhanása miatt. Turner a legnagyobb bivalyhús termelő a világon, ami egyre kevesebbet jövedelmez neki, mert a bivalyhús fontonkénti ára töredéke annak, amibe három éve került. Ami megint azt bizonyítja, hogy nem kell ahhoz egy dotcom cégbe befektetni, hogy valaki a befektetéseinek több mint 70%-át elveszítse.) Kemény döntések előtt áll a több mint 9 milliárdos vagyonát visszasíró kábeltévé-alapító, hiszen azt suttogják, hogy az Atlanta Braves és Atlanta Hawkes profi sportcsapatokat, amik Turner édes gyerekei, el kell, hogy adja az AOL Time Warner…

Ted viszonya Steve-vel legalábbis hektikusnak mondható. Korábban Case-t mindenben támogatta a vizionáriusokat barátként kezelő Turner - ez azonban mára megváltozott, és a board csak akkor fogja a továbbiakban támogatni Case-t, ha mérhető eredményeket hoz. A szerencse forgandó, és az sem fogja megmenteni Case-t, hogy egy egészséges élelmiszereket gyártó cégbe - mint barátok - együtt fektettek be Turner-rel.

A helyzet iróniája, hogy akárcsak Ted Turner-t, Steve Case-t is rendszeresen kinevették az “okosok", akik szerint nem lehetett eltartani egy napi 24 órában híreket sugárzó kábeltévét, illetve, hogy nincs piaca annak, hogy computereket összekössenek egy világhálózatba, azért, hogy a használók kommunikálhassanak egymással. Ha tündérmesék forgatókönyvét követné az üzleti élet, akkor Ted Turner és Steve Case kéz a kézben, “a csípőnknél összenőve", ahogy Steve mondta, fejeznek be a médiumok összeolvadásának az üzletet az AOL Time Warner zászlója alatt - hiszen ez volt és ez maradt a gigantikus médiahatalom megteremtésének az ötlete. A tőzsde viszont ritkán szerepel tündérmesékben. És a folyosókon suttogó, elégedetlen Time Warner munkatársak között nincs sok barátja Case-nek.

Az AOL Time Warner jövője

A Wall Street csordaszellemet mi sem bizonyítja jobban, mint az ahogyan különösebb zavar nélkül emlegetik az úgynevezett pénzügyi analitikusok, hogy “ha a részeket egyesével eladnák akkor az AOL Time Warner értéke sokkal magasabb lenne".

Az ember fia ennek hallatán tényleg csak a fejét vakarja, hiszen a Time Warner piacvezető médiavállalatai a legerősebb pozíciókban várják a reklámpiac megélénkülését. Erre pedig új termékek bevezetésével, a fogyasztói-felhasználói élmény megjavításával készülnek. Néhány példa erre már a piacra került: perszonalizált, az érdeklődésnek megfelelően választható kezdő oldal az AOL 8.0 legjellemzőbb változtatása - más, apróbb-nagyobb javításokkal, mint például a gyerekvédelmi rendszer, a spam-elhárítók beépítése, avagy a letöltött file-ok azonnali automatikus megnyitása kívánságra.

Hosszabb távon az üzleti modell- és tartalmi programozás is változik a targetálás jegyében (ami a bűvös szó a fogyasztói élmény drámai javításának nevében is.) A kábeltávé iparban bevett, napszak szerinti demográfiai - pszichográfiai módszerek alkalmazásával. Vasárnap a sportoké, hétfőn a munkahellyel kapcsolatos tartalomra koncentrál az AOL programozó gépezete. Keddenként, a rádiózásban bevett szokásoknak megfelelően új slágerek jelennek meg az AOL-en. Szerdát a családi életnek, például a házi feladatok megoldásának szentelik, és csütörtöktől a szórakoztatás a fő téma. Ezeket a változásokat fokozatosan, az AOL stílus megőrzésével kívánják bevezetni.

Másik lényeges változás az üzleti partnerek iránti megújult figyelem. Az Instant Messenger mint productivity tool eddig is sok üzlet számára jelentett fontos kommunikációs eszközt. Az enterprise grade változat megőrzi az Instant Message-ben elhangzottakat, akárcsak egy email-t, ezáltal nyoma van a párbeszédnek két partner között. Másik üzleti partnerek számára bevezetendő újítás az Ebay-féle modell bevezetése, amikor az AOL használók milliói másodkézből vásárolt vagy nagy árengedménnyel árult cikkeket vehetnek meg, és az anyacég ebből kap százalékot. Ez természetesen reklámharchoz fog vezetni az AOL egyik legnagyobb reklámozója az Ebay és az AOL Time Warner között - de ez még a jövő zenéje.

Klasszikus tartalom-gyártás ügyében is nagy változások várhatók: azt sugdossák a Dulles, Virginia-beli folyosókon, hogy könnyen arra kerülhet sor, hogy a Time Magazine online tartalma lekerül a web-ről, és kizárólag az AOL használók olvashatják a világelső magazinnak az anyagát a computerükön. Még jól emlékszem arra, ahogy ez a folyóiratok közötti harc az AOL olvasóiért kezdődött a Newsweek és a Time között. Úgy tűnik a Time nyert, ha nem is olyan módon, ahogy azt bárki is előre láthatta 1995-ben.

A legnagyobb versenytársak, a Microsoft Network, Earthlink és Netzero teljes erőbedobással reklámoznak a karácsonyi szünet előtt, furfangosan próbálva átcsábítani AOL használókat. Sok dolguk lesz, mert a 37 milliós AOL táborral szemben az MSN csak 9 milliót szedett össze az elmúlt évek során, annak ellenére, hogy dollár milliárdokat költött reklámra - arról nem is beszelve, hogy az NBC - vel közösen működtetett MSNB kábeltévé sem olcsó mulatság.

Ahogy mondani szokás, rajta a világ szeme. Annyira, hogy olyan régóta beharangozott feladatok, mint a CNN egyesítése a Disney-tulajdonú ABC News-zal is egyre későbbre csúszik amiatt, hogy az AOL a mindenek feletti legfontosabb feladat az AOL Time Warner helyreállításában.

A váltás fontosságát és Miller CEO eltökéltségét jelzi, hogy a lassan egy évtizede hagyományosan fényűző karácsonyi party elmarad ebben az évben.

Ő inkább a tőzsdén kíván ünnepelni.