A német kormányzat nem szimpatizál a Microsoft-féle Palladiummal

Tóth Kristóf, 2002. december 10. 21:12
A német kormányzat az elmúlt napokban ellenvetését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormányzati hivatalokban a közeljövőben a Microsoft-féle Palladium biztonsági technológiát alkalmazzák, ez ugyanis a szakértők szerint túlzottan magas költségeket róna az államra. Érdekesség, hogy az országok szintjén mindeddig nem érte kritika a Palladiumot, vagyis ily módon most Németország a világon elsőként fejezte ki nemtetszését a Microsoft új technológiája kapcsán.
Egy, a német gazdasági minisztérium által a Bundestaghoz intézett jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a Palladium technológiával felvértezett szoftverek és hardverek kormányzati hivatalokban széles körben történő elterjedése jelentős pluszköltségeket jelentene az államnak. Az említett minisztérium ezen jelentést a CDU tagjai által november végén az üggyel kapcsolatban feltett kérdésekre válaszul szánta.

Mint ismeretes, a Palladium technológia olyan úgynevezett "trusted", vagyis megbízható építőelemekre épül, melyek az ígéretek szerint jelentősen megnövelik a számítógépes rendszerek biztonságát, ezzel párhuzamosan pedig alaposan megnehezítik a számítógépes bűnözők dolgát. A Palladium projekt részeként többek közt titkosítani szeretnék a személyi számítógépek merevlemezén tárolt bizonyos állományokat, mellyel alaphelyzetben nincs is semmi probléma, azonban az elmúlt időkben számos kritika érte a Microsoftot azzal kapcsolatban, hogy a Palladiumot kihasználva az általa támasztott licencfeltételeknek nem megfelelő felhasználók adatait esetleg önkényesen elérhetetlenné teheti. Ezzel párhuzamosan az elmúlt hónapokban számos kritika érte a szoftvercég licencstratégiáját is.

A német kormányzat azzal kapcsolatban is aggodalmát fejezte ki, hogy a Palladium révén a Microsoft tovább nehezítheti a konkurens, elsősorban nyílt forrású operációs rendszerek szélesebb körben történő elterjedését. Érdekesség, hogy ezzel szemben Richard Clarke, a Fehér Ház számítógépes biztonsági szakértője nemrégiben felettébb pozitív hangnemben nyilatkozott a Microsoft új biztonsági megoldásairól, melyek egyébként várhatóan szerves részét képezik majd a következő Windows operációs rendszernek, a Longhornnak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32