Csökkent az Ericsson vesztesége

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 5. 10:29
A svéd Ericcson távközlési berendezésgyártó hétfőn 2,2 milliárd svéd korona adó előtti veszteséget jelentett a negyedik negyedévről, kiigazítások után. 2001 utolsó negyedében 5,1 milliárd svéd korona volt az adó előtti hiánya. Elemzők csak 1,11 milliárd korona adó előtti veszteséget vártak a tavalyi negyedik negyedről.
Csökkent azonban az értékesítés is: 36,7 milliárd svéd koronára az egy évvel korábbi 58,5 milliárdról. A tavalyi harmadik negyedhez képest 10 százalékkal nőtt a forgalom. Az elemzői várakozások átlaga 38,9 milliárd véd korona volt a legutóbbi negyedév árbevételére.

A megrendelések 30,7 milliárd svéd koronára csökkentek az egy évvel korábbi 39,9 milliárdról. A vállalat nettó vesztesége 8,33 milliárd svéd koronára emelkedett 3,5 milliárdról, főleg egyes adók elszámolása miatt, 2,5 milliárd korona erejéig, és a fogyasztói finanszírozás 2,8 milliárd koronás, utolsó negyedre elszámolt költségei miatt.

A hétfői jelentésben közölték, hogy még az idén visszatér a profit, elsősorban a költségcsökkentés miatt, miközben - a vállalat szakértőinek becslése szerint - ebben az évben a mobiltávközlési rendszerek világpiaca várhatóan 10 százalékig terjedő mértékben tovább csökken, a tavalyi 20 százalékos visszaesés után.

Az Ericsson maga a negyedik negyedévben 51 százalékkal növelte a rendszerértékesítést a harmadik negyedhez képest, habár egész évben még 14 százalékkal visszaesett az értékesítése ebben az ágazatban.

Az Ericsson becslése szerint jelenleg 1,1 milliárd mobil-előfizető van szerte a világon, tavaly 190 millióval nőtt a számuk, az idén pedig 165-180 millió új előfizető várható.

Az Ericsson szerint a gyártók tavaly a negyedik negyedévben 115 millió mobilkészüléket adtak el a világon, egész évben 395 milliót, a 2001-es 390 millió után. Az idén 430 millió készülék eladására számíthatnak a gyártók világszerte, az Ericsson szerint.

A világ második mobiltelefon-gyártója, a Motorola az idei évre az ágazat mobiltelefon-értékesítésének akár 10 százalékos felfutását várja, január végi jelentése szerint. Arra számít, hogy a világ mobilkészülék-gyártói 2003-ban 430-440 millió készüléket adhatnak el. A világpiac-vezető finn Nokia legutóbb a készülékpiac ugyancsak 10 százalékos vagy legföljebb kissé gyorsabb bővülését valószínűsítette erre az évre. Tavalyról a Nokia is, a Motorola is 390 millió készülék eladását becsülte a világpiacon összesen, mármint az összes gyártótól.

Az Ericsson korábban a japán Sonyval közös vegyes vállalatba vitte ki a mobilkészülék-gyártását. A Sony Ericsson Mobile Communications adó előtti vesztesége 600 millió svéd koronának felelt meg a negyedik negyedévben, a harmadik negyedévi 1 milliárd és az egy évvel korábbi 1,4 milliárd után. A veszteség felét állja az Ericsson. A mobilkészülékek értékesítése a 2001-es utolsó negyedhez képest 42 százalékkal, 7,1 millió egységre nőtt.

Kulcsszavak: +céginfo +fohir Ericsson

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32