Elektronikus közigazgatás - eMagyarország konferencia

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 21. 08:27
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eddig meghirdetett 7 sikeres pályázatán 7 milliárd forint támogatásra lehetett pályázatokat benyújtani - közölte a szaktárca vezetője csütörtökön Hajdúszoboszlón az eMagyarország konferenciasorozat keretében az elektronikus közigazgatásról rendezett konferencián.
Kovács Kálmán elmondta: a legtöbben az információs műveltség térnyeréséért kiírt pályázatra jelentkeztek.

Tájékoztatása szerint az informatikai kultúra terjesztése és az infokommunikációs eszközök széles körű használata céljából kiírt pályázatra közművelődési, közgyűjteményi dolgozók és pedagógusok jelentkezhettek.

Elmondta azt is: a 16 883 pályázóból 6332 volt nyertes, ők eszközökre, több mint 1,9 milliárd forintot kapnak.

Az észak-alföldi regionális fórum résztvevőinek a miniszter elmondta: a régióhoz tartozó három megyéből - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg - összesen 1181-en nyertek az információs műveltség térnyeréséért kiírt pályázaton.

Kovács Kálmán, a konferencián tartott zárszavát megelőzően Hajdúszoboszlón megnyitotta az IT Információs Társadalom Kht. észak-alföldi regionális irodáját.

Ennek kapcsán elmondta: Kecskemét után a hajdúszoboszlói a második regionális iroda, amelyet még további öt követ, Veszprémben, Pilisvörösváron, Pécsváradon, Nagykanizsán és Egerben; a jövő hét végéig valamennyi regionális irodát átadjuk - fűzte hozzá.

Az informatikai miniszter ezzel összefüggésben elmondta: tárcája az egyetlen minisztérium, amelynek nincsenek területi irodái, háttér intézményei.

Tájékoztatása szerint ezért döntöttek úgy, hogy regionális információs irodákat nyitnak, amelyek elsődleges feladata, hogy a pályázatok elérésében, népszerűsítésében segítsenek az érdeklődőknek és nyújtsanak támogatást a pályamunkák elkészítésében is.

Kovács Kálmán bejelentette: 2004. május 1-jére 2004 eMagyarország-pont is megkezdi a működését az országban, amelyek kialakítására 880 millió forintot fordítanak.

A miniszter tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy e helyeken mindenütt biztosítják a számítógép-ellátást és az internet-hozzáférést. Közölte azt is: néhány héten belül a 2004-ből 753 eMagyarország-pont már megkezdi működését az országban.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32