Négy új Sony digitális fényképezőgép
A Sony munkatársai egy a napokban megrendezett nagyszabású rendezvény keretein belül összesen tizenegy digitális fényképezőgépet mutattak be, mely modellek közül hét már a tavalyi esztendő végén megjelent a piacon, négy azonban vadonatúj terméknek számít. A gyártó képviselői elmondták, hogy az új digitális fényképezőgépek elődeiknél általánosságban véve szélesebb szolgáltatási körrel, egyszerűbb kezelőfelülettel, valamint továbbfejlesztett mozgókép-rögzítési funkciókkal rendelkeznek.
A cég újdonságai közül legelőször a P10 típusjelzésű modell lesz megvásárolható, a Sony ígéretei szerint már májustól. A P10 nem más, mint egy 5 megapixeles felbontással, valamint háromszoros optikai és négyszeres digitális zoommal rendelkező digitális fényképezőgép. A 108x51,5x35,8 milliméteres méretekkel rendelkező fényképezőgép 206 grammot nyom a mérlegen, és segítségével akár 640x480 pixel felbontású MPEG VX videofelvételeket is lehet készíteni.
Két másik társához hasonlóan idén júniusban jelenik meg a piacon a Sony V1 típusjelzésű új digitális fényképezőgépe. Az 5 megapixeles CCD-vel felvértezett modell négyszeres optikai, valamint négyszeres digitális zoommal rendelkezik, és különlegessége, hogy társaitól eltérően ISO100-800 kompatibilis. A 99x65,2x56,9 milliméteres méretekkel rendelkező készülék tömege 298 gramm.
A Sony FX77 egy 4 megapixel felbontású digitális fényképezőgép, mely sajnos csak digitális zoommal büszkélkedhet, így nála várhatóan sokkal nagyobb érdeklődés övezi majd az 5 megapixel felbontású, háromszoros optikai és négyszeres digitális zommal rendelkező P92-es modellt.
Kapcsolódó cikkek
- Új Sony fényképező 15x-ös optikai zoommal
- Újabb részletek a Sony új Alpha DSLR fényképezőgépeiről
- Sony Cyber-shot S800 6x optikai zoommal
- A Sony új pehelysúlyú HD kamerái
- Sony Cybershot fényképező vezeték nélküli adatcserével
- Ultravékony Sony Cybershot fényképezők
- Három új Sony Cybershot fényképezőgép
- 15x optikai ultrazoom - két új Sony fényképezőgép
- Meghibásodhat a Kyocera fényképezőgépek CCD képérzékelője
- Új Sony kompakt digitális fényképezőgépek
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.