Az Advent fellebbez a BTC-vel kapcsolatos döntés ellen

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 15. 11:21
Az amerikai-brit Advent pénzügyi befektető csoport szerdán közölte: fellebbez a bolgár BTC távközlési céggel kapcsolatos privatizációs döntés ellen. A bolgár privatizációs ügynökség felügyelő bizottsága nem járult hozzá, hogy aláírják a pályázat győztesével, az amerikai Viva Ventures holdinggal az adásvételi szerződést a bolgár telefontársaság, a BTC 65 százalékára.
A Viva Ventures, amely az Advent International bécsi székhelyű leánycége, 260 millió eurós vételi ajánlatot tett, továbbá ígéretet arra, hogy a következő öt évben további 700 millió eurót fektet a cégbe. A felügyelő bizottság több eljárási hibára is hivatkozott döntése meghozatalakor, azonban a bolgár kormányfő, Szimeon Szakszkoburggotszki a döntésről nyilatkozva azt emelte ki, hogy a privatizáció révén túl sok munkahely szűnt volna meg. A miniszterelnök kijelentette továbbá: nem engedi, hogy politikai hatások érvényesüljenek a döntés meghozatalakor.

A bolgár privatizációs ügynökség közölte: az okok egyike az is, hogy az ügylettel a BTC részvényeit olyan cégeknek lehetne átjátszani, amelyeket adóparadicsomokban regisztráltak, és ez nincs összhangban a bolgár privatizációs stratégiával.

A felügyelő bizottság egyhangú döntéssel utasította a privatizációs szervezet igazgatótanácsát: tekintse át a lehetőségét annak, hogy a második helyen jelölt török Koc Holding és a Turk Telecom konzorciumával folytassák a tárgyalásokat. A második helyen végzett törökök 235 millió eurós vételi ajánlattal álltak elő, de kevesebb dolgozót akarnak elküldeni. Az Advent azt tervezte, hogy négy év alatt a BTC állományát a jelenlegi 24 800-ról 18 300-ra csökkenti, míg a török konzorcium javaslata az volt, hogy a foglalkoztatottak számát három év alatt 20530-ra mérsékli. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) eközben sürgeti Bulgáriát, hogy a hosszan elhúzódó privatizáció befejezésével biztosítsa arról a külföldi befektetőket: képes eleget tenni ígéreteinek.

A bolgár kormány március óta halogatja a BTC távközlési vállalat és a Bulgartabak dohányipari monopólium eladását is. Kételyek merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy vajon Szófia képes-e a gazdaságszerkezeti változások véghezvitelére. A reformok létfontosságúak az ország hitelképességi megítélésének javítása, illetve a hitelfelvételek szempontjából - mutatott rá az IMF.

Kedden javította a bolgár privatizációkról alkotott képet, hogy az utolsó halasztáskor megígért időpontban mégiscsak döntöttek a DSK bank ugyancsak régóta húzódó magánosítása felől. A DSK-t a magyar OTP Bank veheti meg a bolgár Bankkonszolidációs Társaság döntése alapján. A DSK-ra az osztrák Erste Bank is pályázott.
Kulcsszavak: BTC Advent +céginfo

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36