World Wide Web nemzetközi konferencia Budapesten
- Mi magyarok büszkék vagyunk Neumann Jánosra, ugyanakkor a legkevésbé sem dicsekedhetünk azokkal a paraméterekkel, amelyek a hazai információs társadalom fejlettségét jelzik – fogalmazott Kovács Kálmán, hozzátéve: annak ellenére, hogy az ország jövő májusban az EU teljes jogú tagja lesz, PC- és internet-ellátottság területén jelentősen elmarad az Európai Unió országaitól. Mint mondta, fordulatra van szükség, ezért döntött úgy egy évvel ezelőtt a kormány, hogy külön informatikai és hírközlési minisztériumot állít fel. A minisztérium legfontosabb küldetésének nevezte az információs társadalom fejlődésének támogatását, ezen belül az internetpenetráció drasztikus növelését, a világhálón elérhető magyar nyelvű tartalom fejlesztésének elősegítését.
A tárca vezetője szerint élénkítő hatása lesz annak is, ha a közügyek nagy részét elektronikus úton lehet elintézni. Hozzátette: nemrég hitelesítették az első elektronikus aláírási formátumot, és az e-szignó hivatalos használatba lépésével elhárult az egyik legnagyobb akadály az elektronikus ügyintézés előtt.
Kovács Kálmán elmondta: az internetdíjaknál az idén márciusig sikerült elérni átlagosan 25 százalékos csökkentést, és az előkészítés alatt álló új elektronikus hírközlési törvény is az árak további lenyomását szolgálja.
Kapcsolódó cikkek
- NETWORKSHOP 2007 - Informatikai konferencia
- A lakosság 89 százaléka elérheti a széles sávot
- Tárgyalás az internet jövőjéről Genfben
- NJSZT-kongresszus Győrben
- Információs Társadalom - nincs más választás!
- NJSZT 2006: Információs társadalom – nincs más választás!
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Internet: új típusú szélessávú szolgáltatások versenye
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Információs Társadalom szakkiállítás és konferencia
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.