Nőtt a BT éves profitja
A cég most 4,25 pennys részvényenkénti végső osztalékkal lepte meg befektetőit: így az év során kifizetett osztalék teljes összege a tavalyi 2,0 penny után 6,5 penny. A főtevékenységből származó adózás előtti profit 44 százalékkal 1,829 milliárd fontra növekedett a márciusban befejeződött pénzügyi esztendőben; a Reuters által előzetesen megkérdezett elemzők előrejelzései 1,784 milliárd és 1,835 milliárd font között szóródtak. Az egy részvényre jutó eredmény 14,2 pennys értéke is az előrejelzések felső határát jelenti. A társaság bevételei - az előrejelzéseknek megfelelően – két százalékkal 18,727 milliárd fontra nőttek.
A BT jó helyzetben van a 2003 közepére elérni szándékozott egymillió nagy sebességű internetkapcsolattal összefüggésben is: május 16-án 936 ezer szélessávú előfizetője volt saját és más szolgáltatók hálózatán keresztül. A BT nettó adóssága az egy évvel korábbi 13,7 milliárd fontról 9,6 milliárd fontra csökkent. A BT részvényei, melyek valamennyit visszanyertek az utóbbi időben a nyugdíjalapokat övező bizonytalanság okozta eladások miatti veszteségekből, most egy csapásra több mint négy százalékkal erősödtek - 193 pennyre.
Kapcsolódó cikkek
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Jó évet zárt a British Telecom
- BT: Tíz egymást követő negyedévben nőtt a bevétel
- BT - KDDI közös vállalat
- Megveszi a Deutsche Telekom a British Telecom-ot?
- Az Unilever meghosszabbítja a BT outsourcing szerződését
- Csökkent a British Telecom adózott eredménye
- Cisco-díjak a BT-nek
- Erős negyedévet zárt a BT
- A BT a globális hálózati szolgáltatók mezőnyének első negyedében
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.