ETSI: testületi ülés és workshop Budapesten
A mostani ún."papírmentes"ülésszak hétfőn a Budapesti Kongresszusi Központban „Útban a Következő Generációs Hálózatok (NGN) felé" címmel tartott workshop-pal kezdődött, amelyet 80 nemzetközi és 40 hazai résztvevő előtt Frischmann Gábor, a HÍF elnöke nyitott meg, és amelyen Hans Van der Veer, a TIPHON és Mike Briggs a SPAN elnöke is részt vett.
A workshop során 11 előadás hangzott el, köztük Horváth Pál, az IHM főtanácsadójának a prezentációja is, aminek a címe „NGN és az információs társadalom" volt. Ezt megelőzően Hans Van der Veer a szabványfejlesztő szemszögéből körvonalazta az NGN hálózatok vízióját. Hangsúlyozta, az NGN hálózatok az internet és az általános célú távközlési hálózatok integrációját kell, hogy megvalósítsa.
A következő magyarországi szervezetek tagjai az ETSI-nek: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, amely tagsági jogait a HÍF-re ruházta, továbbá a Matáv, a Pannon GSM, a PanTel és a Magyar Szabványügyi Testület. Az Ericsson Hungary Kft. és a Siemens Rt szintén részt vehetnek az ETSI munkájában a svéd, illetve német anyavállalat tagsága jogán.
Kapcsolódó cikkek
- Indul a VMR Kids
- Szélessávú internetes hálózat épül Biharkeresztesen és Ártándon
- Majdnem mindenki internetezik Dél-Koreában
- Mobil vagy egymillió font?
- Az Airbus a Cisco egységes kommunikációs rendszerét alkalmazza
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Borbély László lett az ideiglenes román informatikai miniszter
- 300 millió szélessávú internetező világszerte
- eRégió díjat hozott létre az eTransylvania Egyesület és az RMDSZ
- A kínai fiatalok 85 százaléka szörföl a hálón
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.