Tőzsdehírek,időjárásjelentés,üzenetküldés a Microsoft SPOT karóráival

Tóth Kristóf, 2003. június 7. 08:47
[smallimage 1 left]A Microsoft a várakozásoknak megfelelően csütörtökön számos új részletet árult el a közeljövőben debütáló SPOT (Smart Personal Objects Technology) internetes karórák, illetve a hozzájuk kapcsolódó vezeték nélküli szolgáltatások kapcsán.
A szoftvercég munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az első high-tech SPOT karórák várhatóan az idei év negyedik negyedévében lesznek megvásárolhatók, első körben az Egyesült Államokban és Kanadában. Az új generációs órákhoz kapcsolódó szolgáltatás, az MSN Direct ugyancsak ekkortól fog élni, havidíja pedig 9,95 és 59 dollár között fog mozogni.

A kereskedelmi forgalomban az év végi ünnepeket megelőzően debütáló SPOT karórák előreláthatólag hat-nyolc különböző változatban lesznek kaphatók, még pedig 150-300 dollár közötti árakon. Chris Schneider, a Microsoft SPOT technológiai csoport programmenedzsere elmondta, hogy a SPOT órák leendő tulajdonosainak lehetőségük nyílik majd arra, hogy lényegében bárhol és bármikor hozzáférjenek a legfrissebb hírekhez, közlekedési információkhoz, időjárás előrejelzésekhez, tőzsdei árfolyamokhoz, vagy éppen étterem jegyzékekhez.

Schneider ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy a SPOT karórák segítségével az MSN Messenger-féle azonnali üzenetküldési szolgáltatást is igénybe lehet majd venni, ezenkívül pedig akár az Outlookban tárolt találkozókat is át lehet majd másolni rájuk. Az MSN Direct szolgáltatás egyébként a karóra kijelzője adottságainak megfelelően nagyrészt karakteralapú lesz, grafikus jelzésekkel pedig leginkább csak az időjárás-jelentések kapcsán lehet majd találkozni. Tény, hogy a SPOT karórák használata nem helyettesíti majd például az újságolvasást, azonban ezek az eszközök arra mindenképpen alkalmasak, hogy segítségével az emberek kisebb-nagyobb információmorzsákhoz juthassanak - nyilatkozta Schneider.

Elemzők szerint a Microsoft SPOT víziójának szerves részét képező új generációs karórák várhatóan nagy népszerűségre tesznek majd szert a vásárlók körében, és amennyiben a gyártók (Citizen, Fossil, Suunto) nem gondoskodnak megfelelő mennyiségű SPOT karóráról, azokból idén decemberben gyorsan hiánycikk lehet.
Kulcsszavak: MSN Microsoft újdonság

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!

Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt. 

2024. december 22. 08:33

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32