Közel a megvalósításhoz a háromkapus Intel tranzisztor
Kiss Ádám Zoltán, 2003. június 12. 11:50
[smallimage 1 left] A processzorok belsejében alapvető technológiai változást hozó háromkapus technológia az Intel szerint közel áll a gyakorlati alkalmazhatósághoz, ez a lépés létfontosságú a világ első számú PC-processzorgyártója számára a vezető hely megőrzéséhez.
Ken David fejlesztési társigazgató szerint a megoldást 2007-re akár be is építhetik a vállalat termékeibe. David szerint a fejlesztőcsapat már túlhaladt az alapfejlesztéseken, és most a tényleges alkalmazhatóság megvalósításán dolgozik. Ennek megfelelően a több párhuzamos technológiai megoldás közül egy év múlva már csak néhány marad, és bizonyosan ezek lesznek a befutók a leendő kész termékekben. A háromkapus megoldás kulcsot adhat a fejlesztők kezébe Moore törvényének követéséhez, mely kimondja, hogy minden két évben megkétszereződik a tranzisztorok száma a processzorokban. Ezt eddig leginkább a tranzisztorok méretének csökkentésével érték el, ám ez logikailag beláthatóan csak egy ideig járható út. Bár itt még nem tartunk, de az első miniatürizálásból származó gondok máris jelentkeznek, a rendkívül kisméretű kétkapus tranzisztoroknál áramszivárgás lép fel, ami rövidebb üzemidőt és magasabb működési hőmérsékletet eredményez. A hagyományos tranzisztorok laposak, míg a háromkapusak inkább alagútszerű felülettel rendelkeznek. Ez a megoldás csökkenti az áramszivárgást, és növeli a teljesítményt.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel 10 millió dollárt fektet RFID-be
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Az Intel G31 és P31 három régi lapkakészletet helyettesít
- Google-Intel zöld kezdeményezés
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Széndioxid-csökkentés a számítástechnikában
- Az Intel 50%-kal csökkenti a négymagos CPU-k árát