Új információk az ATI R420-ról

Tóth Kristóf, 2003. június 22. 09:45
Mostanság lényegében egymás után érkeznek az ATI Technologies, illetve az Nvidia legfrissebb grafikus megoldásaival kapcsolatos pletykák, félinformációk és információk, most például az ATI Technologies-féle R420-szal kapcsolatban láttak napvilágot újabb híradások.
Különböző, magukat megnevezni nem kívánó források jelentése szerint a jelenleg Loki fejlesztési kódnevet viselő R420-as vadonatúj grafikus processzor körülbelül kétszer akkora teljesítményre lesz képes, mint a jelenlegi legnagyobb teljesítményű ATI grafikuschip, a Radeon 9800 Pro videokártyákon helyet kapó R350. Ismeretes, hogy nemrégiben olyan pletykákat lehetett hallani, hogy az Nvidia-féle NV40 kétszer gyorsabb lesz, mint a nemrégiben debütált NV35.

Ezen források többek közt azt is tudni vélik, hogy az R420-as grafikus chipekbe az ATI Technologies nem kevesebb mint 110-150 millió darab tranzisztort fog belezsúfolni, az R420 pedig Pixel Shader 3.0, illetve Vertex Shader 3.0 támogatással fog rendelkezni. Várakozások szerint az ATI Technologies új generációs high-end grafikus processzora nyolc renderelő futószalaggal, futószalagonként pedig két-két textúrázó egységgel lesz felvértezve, noha az sem zárható ki, hogy esetében tizenhat renderelő futószalagról, futószalagonként pedig egy-egy textúrázó egységről beszélhetünk majd.

Az említett források szerint az R420-as grafikus processzor a világ legnagyobb szerződéses chipgyártó cégénél, a TSMC-nél (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) fog készülni, még pedig 0,15 mikronos gyártási technológiák segítségével, ugyanis az ATI Technologies szakemberei úgy vélekednek, hogy a mai, illetve közeljövőben megjelenő modern grafikuschipek gyártásához még megfelel ez a már jól kitapasztalt eljárás. Ismeretes, hogy a 0,13 mikronos csíkszélességű gyártás kapcsán még mindig túl sok problémájuk akad a gyártóknak, vagyis ezen chipek kihozatali aránya egyelőre elmarad a korábbi várakozásoktól. Említésre méltó, hogy az R420-szal várhatóan egy időben bemutatkozó RV380-as grafikus chip ennek ellenére nem 0,15 mikronos, hanem 0,13 mikronos technológiával fog készülni.

A kanadai székhelyű gyártó legközelebb az R360-nal, illetve az RV360-nal fog előrukkolni, az RV380 és az R420 hivatalos bejelentésére pedig várhatóan idén novemberben kerül majd sor. Az utóbbi chipekre épülő első grafikus kártyák előreláthatólag csak 2004-ben jelennek meg a kereskedelmi forgalomban.
Kulcsszavak: ATI grafikus kártya

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 16:58

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30