Mexikóba megérkezett az emberi testbe ültethető mikrochip
A speciális chip mindössze akkora, mint egy rizsszem, és a karba, illetve a csípő környékére ültethető be. A mikrochip számos különböző adatot képes tárolni, így például többek közt a tulajdonos személyi azonosító számát, nevét, vagy éppen vércsoportját. A megfelelő eszközökkel ellátott kórházi dolgozók, illetve biztonsági őrök a chippel ellátott személyekről rendkívül egyszerűen, lényegében pillanatok alatt képesek kideríteni különböző, számukra fontos, vagy érdekes információkat.
A VeriChip nevezetű mikrochip fejlesztésével és gyártásával foglalkozó, Palm Beach-i (Florida) székhelyű Applied Digital Solutions egy a napokban tartott nyilvános bemutató keretein belül demonstrálta, hogy mennyire egyszerű, gyors, veszélytelen és fájdalommentes a chip beültetése. A bemutató kapcsán a cég egyik képviselőjébe helyi érzéstelenítést követően egy injekciós tűhöz hasonló szerkezettel ültették be a mikrochipet. A beültetés egyáltalán nem fájdalmas, szinte semmit sem éreztem közben - nyilatkozta a bemutatót követően Carlos Altamirano, az Applied Digital Solutions egyik munkatársa.
A VeriChip darabja 150 dollárba kerül, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások éves díja pedig 50 dollár. A chipben tárolt adatok kiolvasására alkalmas szerkezet és a hozzá való PC-s szoftverek 1200 dollárba kerülnek, a chipet testükben hordozó személyek pedig a cég telefonos szolgálatán keresztül egyes a chipben tárolt információkat akár szabadon is megváltoztathatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Vibrációval elem helyett - új megközelítés az áramellátásban
- Hiteles elektronikus ügyintézés az egészségügyben
- Szupergyors lézeres merevlemezek
- Új informatikai rendszer a Bethesda Kórházban
- Egészséget, életminőséget segítő ambiens rendszerek
- ProCurve infrastruktúrán készül a jövő internetének koncepciója
- Kockacukor-méretű üzemanyagcella
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- Forráskódot tett közzé a Microsoft
- Beteggé tesz a Wii
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel