Karácsony előtt debütál a Napster 2.0

Tóth Kristóf, 2003. július 28. 23:02
A szoftverfejlesztő Roxio bejelentése szerint a megújult Napster zeneszolgáltatás még a karácsonyi vásárlószezon előtt debütál, és minden jelenlegi szolgáltatásnál több zenét fog kínálni a felhasználóknak.
Az új online zeneszolgáltatás, amely a Napster 2.0 nevet kapta, kezdetben mintegy félmillió zeneszámot fog letöltésre kínálni a felhasználóknak, mondta Chris Gorog, a Roxio vezérigazgatója hétfőn. A vezető azt egyelőre nem kívánta közölni, hogy a szolgáltatás előfizetés alapú lesz-e, vagy a felhasználóknak a letöltött zeneszámok után kell majd bizonyos díjat fizetniük.

Az eredeti Napster P2P online zeneszolgáltatást még 2001-ben záratta be az amerikai bíróság, mivel a hálózaton felhasználók tízmilliói terjesztettek jogtalanul zeneszámokat.

Az elsősorban CD- és DVD író szoftvereket fejlesztő Roxio bejelentése nem véletlen, hiszen a napokban a társaság számos riválisa, mint például az Amazon.com, és a szoftveróriás Microsoft jelentett be hasonló terveket.

Gorog szerint az új Napster felhasználói online rádiót hallgathatnak majd, zeneszámokat tölthetnek le, és audió CD-re, illetve mobil zenelejátszóra másolhatják azokat. "Az új szolgáltatás nagyon hasonló lesz az eredeti Napsterhez, mivel függetlenséget, innovációt, és a választás szabadságát fogja kínálni" - mondta Gorog, aki szerint az online zenerajongók 97 százaléka ismeri a Napster márkanevet, és ezen felhasználók mintegy fele hajlandó lenne fizetni a zeneletöltésekért.

"Azt tapasztaljuk, hogy a lemezkiadók végre kezdenek enyhíteni az online zeneszolgáltatásokkal kapcsolatos kikötéseiken. Persze vannak olyan előadók, akiket nem vonz az online értékesítés, de bízunk benne, hogy ők is elfogadják majd az új Napstert" - mondta Gorog.
Kulcsszavak: Napster zene onlineszolg

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36